Az évszázad sulibűntényét követték el belgrádi nyolcadikosok

oktatás
2015 június 03., 10:08
comments 35

A szerbiai rendőrség a felsőbb ügyészséggel együttműködve vett őrizetbe 3 fiatalkorút, akik a Belgrád Kotež városrészében lévő Vasa Pelagić Általános Iskolából kedden elloptak egy naplót – írja a vajma.info.

A belügyminisztérium özölte a Tanjug hírügynökséggel, hogy a suli VIII/4 tagozatának egyik diákja és két barátja kitalálta, hogy „benyomulnak az egyik órára és ellopják a naplót rossz jegyeik miatt”.

Délután öt órakor a tanulókra és a tanárnőre szegezett fegyverrel bevették magukat a tanteremben, sakkban tartották az éppen órát hallgató osztályt, majd magukhoz vették a naplót, és leléptek.

Az ellopott naplót az egyik közeli mocsárba dobták, de megtalálták náluk a rabláskor használt műanyag pisztolyt, kést és símaszkot, ők pedig beismerő vallomást tettek.

Miodrag Lučić iskolaigazgató egyből közölte: a diákok nem kerültek veszélybe, a biztonsági kamerák mindent felvettek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.