Iskolaigazgató lenne egy fideszes képviselő Kiskunhalason, de az iskolában ezt nem akarják

oktatás
2015 június 04., 11:14
comments 124

Tavaly ősszel választották önkormányzati képviselővé Kiskunhalason a Fidesz színeiben induló Laskovicsné Terzics Editet. Iskolában tanít, emellett "Egyéni vállalkozóként társasházkezelői képesítését kamatoztatja több halasi társasházban".

fideszesigazgato

Azt már tavaly jelezte a tantestület előtt, hogy felkérték a Kertvárosi Általános Iskola igazgatói posztjának a megpályázására, ahogy ő mondta, a város érdekében - írja a halasinfo. Az eddigi igazgató nem indult, Laskovicsné Terzics Edit pedig a jelek szerint nem akarta cserben hagyni a várost, beadta a pályázatát.

A benyújtott munka annyira nem lehetett meggyőző, mert annak ellenére, hogy ő volt az egyedüli jelölt, a vezetői programját a tantestület többsége nem támogatta. De nemcsak a tantestület bizalmát nem kapta meg, az iskola összes alkalmazottjának többségét sem állította maga mögé.

photo_camera Forrás: Kertvárosi Iskola honlapja

A fideszes többségű önkormányzat ezek után nem vette figyelembe az iskolában dolgozók többségi véleményét, és támogatja képviselőtársuk igazgatói kinevezését.

A végleges döntést a Klik hozza meg. (via hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.