A Boeing szabadalmaztatott egy drónt, ami örökké tud repülni

TECH
2015 június 05., 17:18

Az amerikai szabadalmi hivatal a héten jegyezte be a főleg repülőikről ismert cég új találmányát, egy olyan drónt, ami képes landolás nélkül is újratölteni magát energiával.

A szabadalom alapján a drónokat egy bevonható kábelen keresztül töltenék, miközben a drón a levegőben lebegne, amikor pedig kész lenne, egyszerűen továbbállna. A drón így akár tengeri pontok, például hajók fölött is kényelmesen tölthető lenne, nem kéne állandóan landolni velük. A kábel mozgó eszközhöz is csatlakozhatna, lehetővé téve így, hogy együtt mozogjon vele a drón töltés közben is.

A tervet még 2013 márciusában nyújtották be, most lett belőle szabadalom. És persze az örökké repülés a címben füllentés volt, ha lesz is valami a tervből, karbantartásra és egyéb okok miatt majd úgyis le kell szállniuk. (BusinessInsider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.