Kövér László gigantikus fahétvezérekkel múlatta a vasárnapot

életmód
2015 június 07., 17:53
comments 221

Kövér László ezen a szép vasárnapon Kétpón járt, ahol átadta a Történelmi Magyarország Emlékparkot.

Történelmi

Magyaroszág

Emlékpark

Kövér László az avatóünnepségen elmondta, hogy

Bátor tett emlékparkot építve dacolni egy olyan korszellemmel, amely a felejtés érdekében dolgozik.

Vigyázzunk azonban, nem csak bátor tett az emlékpark-alapítás. Hanem?! Kövér László az avatóünnepségen azt is elmondta, hogy

Bölcs tett a történelmi Magyarországról elnevezni az emlékparkot egy olyan korban, amelyben sokan azt szeretnék, hogy a nemzetállamok léte, így Magyarországé is véget érjen.

De mit mutat az emlékpark? Erre is válaszolt a házelnök persze:

Kétpón a Történelmi Magyarország Emlékpark megvalósítása azt mutatja, hogy az ott élők kis közössége nagy lélekkel bír.

A polgármester szőtte tova a gondolatokat, egészen az ősmagyarokig.

A kétpóiak Ond vezér törzsének leszármazottai, a történelem során sokszor kerültek nehéz helyzetbe, de mindig talpra álltak.

photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Történelmi Magyarország Emlékpark avatóünnepségén Kétpón 2015. június 7-én. Mellette a Szent Korona másolata. MTI Fotó: Mészáros János

De mi mindenre lelhetünk ebben a parkban? Az is kiderül az MTI tudósításából:

  • Az emlékparkban Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotásait,
  • a hét honfoglaló vezért,
  • illetve Árpád és Attila szobrait helyezték el.
  • Emellett kövekből rakták ki a történelmi Magyarország térképét.
  • A Szent Korona hiteles másolatát is

megtekinthette az ünnepség mintegy kétszáz résztvevője a községházán, ahonnan

látványos ostormenet indult az emlékpark avatására.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.