Egy rongáló szerint a rendőrség bűncselekményként kezeli a bevándorlóellenes plakátok megrongálását

bűnügy
2015 június 10., 17:57
comments 392

A Kettős Mérce két szerzője hétfőn éjjel elment lefújni egy bevándorlóellenes kormányzati plakátot. Az élményeikről hosszú beszámolót közölt a blog. Az éjszaka végén a rendőrségen kötöttek ki, 6 órát töltöttek az őrsön. A neheze azonban csak most jön, ugyanis a rendőrség rongálás bűncselekmény miatt kezdett ellenük eljárást.

A rongálás lehet szabálysértés is, ha az okozott kár 50 ezer forint alatt van, de a büntető törvénykönyv szerint ha a rongálást falfirka elhelyezésével követik el, az már mindenképp bűncselekmény, így pedig

szabadságvesztéssel büntethető.

A rongálók beszámolója szerint ők csak 3 festékcsíkot húztak a plakátra a náluk lévő teddy-hengerrel, de a rendőrség ebben az ügyben ezt már falfirkának értelmezi, tehát bűncselekmény miatt indított eljárást.

Az elkövetők nem tudtak volna 3 csíknál többet fújni a plakátra, mert elkezdtek kiabálni rájuk a házból, melynek telkén a hirdetőtábla állt. A lakók kutyákkal fenyegetőztek, majd autóval üldözőbe vették a rongálókat. Egyiküket lerántották a biciklijéről, azzal fenyegették, hogy megölik. Később kiderült, hogy azért, mert korábban is járt plakátnál egy csoport, akik festékbombákkal dobálták meg a táblát, és a lakók azt hitték, ők jöttek vissza.

A rongálók szerint az őket fenyegetők ellen nem indult eljárás, őket azonban a végén akár le is csukhatják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.