Így lopott el tőled a magyar kormány 1,297 milliárd forintot 3 egyszerű lépésben

bűnügy
2015 június 16., 09:49
comments 237

Ez történt:

1. Nemzeti konzultációnak nevezett idegenellenes kabarét rendezünk, aminek keretében manipulatív kérdésekkel azt sugalljuk, hogy a bevándorlók terroristák, veszélyt jelentenek a Magyarországon élőkre, és elveszik a munkájukat.

Költség: 1 milliárd forint

2. Bár elmondjuk, hogy a válaszadók 90 százaléka egyetért azzal, hogy ebbe az országba idegen ne tegye be a lábát, a nemzeti konzultáció megsegítésére a biztonság kedvéért óriásplakát-kampányt szervezünk, aminek keretében magyarul, tegeződve fenyegetjük a potenciális bevándorlókat, pontosabban az idegenektől rettegő magyarokat.

Költség: 300 millió forint

3. A tiltakozás, a plakátátfestések és a szerveződő ellenkampány láttán a Századvéggel 1000 fős mintán kikutattatjuk, hogy a magyarok többsége egyetért azzal, amit az 1 milliárdos konzultációval és a 300 milliós plakátkampánnyal üzenni szándékoztunk.

Költség: 3 millió forint

Ennek kellett volna történnie:

A Századvéggel kikutattatjuk, hogy a magyarok többsége egyetért a kormánnyal.

Költség: 3 millió forint (omnibusszal néhány százezer forint)

Megtakarítás: 1,297 milliárd forint

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.