Egy útra terelt ménes megölt egy sofőrt, olcsón megúszták a hajtók

baleset
2015 június 17., 04:03
comments 71

Most hoztak első fokú ítéletet egy 2012. januári balesetben. A Borsnak a szülők mesélték el a történetet, mert szerintük a bíróság nagyon enyhe ítéletet hozott.

Hajdúnánásról indult Budapestre az egyetemista Gergő, amikor autójával egy élő lófalba ütközött. Kiderült, hogy két tanya között hajtottak át egy 25 nóniuszból álló ménest, a lovakat felterelték a közútra. A hajtók egyike terepjáróval vezette a ménest, a lovak negyven kilométeres sebességgel vágtattak a főút teljes szélességében. Már sötétedett, a hajtókon nem volt fényvisszaverő, a terepjáró sem adott vészjelzéseket.

Ebbe a ménesbe futott bele a 22 éves hajdúnánási fiú. A lovak benyomták az autó tetejét a sofőr mellkasára, aki a helyszínen megfulladt. Vele utazott a barátnője is, neki kilenc csigolyája és a szegycsontja tört el, agyrázkódást kapott.

A fiú anyja szerint a segédhajtó elment a helyszínről, a lovak tulajdonosa ott maradt, de az elhullott lovakat számolta ahelyett, hogy segítséget hívott volna. Pedig az anya szerint egy gyors beavatkozásnak köszönhetően még megmenthető lett volna a fia.

A lovak tulajdonosa elő fokon 1 év 4 hónapot, segédhajtója 2 év fogházat kapott első fokon a bíróság. A tulajdonos felesége, aki szintén jelen volt a balesetnél, 10 hónap felfüggesztett börtönt kapott. 

Őket foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták, ami öt évig terjedő fogházzal büntethető. A család ügyvédje, ifjabb Horváth Tibor szerint a halált okozó közúti veszélyeztetés fogalma lett volna a megfelelőbb vád, amiért 2-től 8 évig terjedő börtönt is kaphatnának.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.