Lázárt János szerint kispályás Berkecz Balázs, mert nem állt ki nyíltan ellene Szekszárdon

politika
2015 június 18., 08:56
comments 61

A vs.hu úgy tudja, hogy levélben válaszolt Lázár János Berkecz Balázsnak. Az Együtt politikusa egy június 8-i, építészeknek tartott zártkörű fórumon rögzítette a miniszter szavait, majd hozta nyilvánosságra. Lázár elég kemény dolgokat mondott, többet közt, hogy

ő tulajdonképpen egy puccsot szervez.

Lázár a levelében számon kéri Berkeczet, hogy ha

"az interneten megjelent írásai és nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy a fórum témája foglalkoztatta, sőt mélyen érintette Önt, éppen ezért nem értem, miért nem tette fel kérdéseit a fórum keretében személyesen? Ha úgy tetszik, nyíltan."

A miniszter szerint az Együtt politikus "kispályás" emiatt. Berkecz Lázár szerint

„a pártjára jellemző pitiáner, a primitív napi szintű érdekek által vezérelt politikai hecckampány részévé tegye a sajtó nyilvánossága előtt”.

A miniszter megígérte, hogy Berkecz ezentúl minden általa tartott fórumra külön meghívást kap. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.