Habony századvéges embere azt mondja, hogy azért került a nagyon gyanús koncessziót nyerő dohánymulti vezetésébe, mert...

POLITIKA
2015 június 23., 05:59
comments 136

"Olyan elismert szakembereket kerestek, akik egészséges életmódot folytatnak, nem dohányoznak, átlátják a hazai társadalmi folyamatokat, szakértelemmel rendelkeznek a szabályozott piacok működésében, ugyanakkor nincs dohányipari előéletük"

– mondta a Népszabadságnak Lánczi Tamás. Mekkora szerencséje van, hogy nem dohányzik!

lanczitamas

Lánczi a Mozgástér blog szerzője, a Századvég elemzője volt, sokat szerepel a köztévében "független elemzőként", aztán Habony Árpád új londoni cégének lett a vezetője, legutóbb pedig azzal keltett feltűnést, hogy a BAT felügyelőbizottságába került.

A BAT egyébként tagadta, hogy Lánczi kinevezésének bármi köze lenne ahhoz, hogy a vállalat a Continental csoporthoz tartozó Tabán Trafikkal közösen megkapta a dohány-nagykereskedelem monopóliumát. Sőt, erről az egész dohánymonopóliumos dologról Lánczinak és felügyelőbizottsági társainak „egészen a kormánydöntés bejelentéséig nem is volt tudomásuk”, közölte a BAT.

Lánczi feladatairól a cég azt mondta,

őszinte és hiteles visszacsatolást várnak az elemzőtől a cég felelősségvállalásáról és fenntarthatósági programjairól.

A dohányáruk nagykereskedelme a nagyjából 5-12 milliárd kockázat- és versenymentes tiszta profitot termel, ehhez képest elhanyagolható pénzért kapta meg a két cég. A kormány azt sem tudta megindokolni, hogy egyáltalán miért szükség a dohányáruk nagykereskedelmét koncesszióhoz kötni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.