Belső vizsgálat után lemondott a holokauszt emlékközpont vezetője

politika
2015 június 24., 06:25
comments 55

Már nem Haraszti György a Pávai utcai Holokauszt Emléközpont kuratóriumának elnöke - írja a Népszabadság.

Harasztit az emléközpont korábbi munkatársai vádolták meg azzal, hogy minősíthetetlen sítlusban beszél, szakmai, etikai normákat és időnként jogszabályokat sért. Haraszti válasz az volt, hogy ennyi erővel akár azt is terjeszthetnék róla, hogy kecskékkel él nemi életet.

Az alapító és fenntartó Miniszterelnökség belső vizsgálatot kért a kuratórium felügyelőbizottságától. Ez lezárult, a Népszabadság szerint kirívóan súlyos szabálytalanságokat nem találtak, de javaslatokat tettek bizonyos változtatásokra.

Haraszti lemondott, bár a Miniszterelnökség államtitkára, Latorcai Csaba szerint nem a vizsgálat eredménye, hanem a személye körül kialakult feszültség miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.