Ha minden összejön, az éjszakai életben ismert Cinciri Béla csak a farkával fog elverni egy oknyomozó bloggert az évszázad bunyóján

Felejtsd el az évszázad mérkőzésének hazudott Mayweather–Pacquiaót, és lazán nevesd ki Busta Zsolti és ellenfelei vircsaftját, ugyanis most valóban történelmi bunyó van kialakulóban, és ha a résztvevők, az időjárás meg a Jóisten is úgy akarja, Székelyudvarhely csodát fog látni.

Balra Cinciri Béla, jobbra Szőke László (Fotók: Facebook)

Szőke László évek óta foglalkozik a székelyudvarhelyi alvilággal, miután egy átlagos blogbejegyzése után nagyon megfenyegették, mert ekkor nyilvánvalóvá vált neki, hogy „egyesekkel nagyon elszaladt a szekér”. Azóta sokan be is rágtak rá, több fenyegetést kapott, és tavaly meg is támadták: a nyílt utcán fejelte le egy elítélt bűnöző, mondván, a bejegyzései miatt ítélték el, amire válaszul Szőke gumilövedékes pisztollyal átlőtte a fülét.

Az egyik emlegetett ellensége, Cinciri Béla – aki a Facebookján azt állítja, hogy az állami vezetők védelmét biztosító kormányőrségnél dolgozik – az utóbbi időkben videón-fotókön üzengetett neki a Facebookon, ez alapján még otthon is kereste, mint írta: „Engedj mar be szoke laci itvagyok ilik kinyitni mikor csongetek mivan feleseged nevet mered kiteni meg rendorseg mellet is te faszopo kurva”

Fotó: Béla Béla

A héten pedig Cinciri Béla nyilvános verekedésre hívta ki Szőke Lászlót. Cinciri azt szeretné, hogy az erdélyi sajtóban az évszázad bunyójaként emlegetett verekedés július 15-én lenne Kálmán Zsolti edzőtermében, és a kihívó azzal viccelődött, hogy fejvédő nélkül, kezeit, lábait lekötve, a szemét bekötve csak a farkával fogja szétütni Szőkét. (Update 18:27: Cinciri Béla a videót és az egész Facebook-oldalát időközben – legalábbis a nyilvánosságnak – elérhetetlenné tette.)

Julius15 az igazsag napja lesz

Posted by Béla Béla on Tuesday, June 23, 2015

 

Szőke a Facebookon közölte, hogy vállalja a bokszmeccset, de csak július 20-25. között, és mindketten fejvédőben lennének. A Transindexnek azt mondta„Tekintve, hogy Cinciri Béla olyan, amilyen, kissé beszűkült intelligenciájú zsigeri ösztönlény, a fizikai kontaktus elkerülhetetlen, mert nem vagyok hajlandó Udvarhelyt elkerülni. Ha már mindenképp meg kell történnie, akkor legalább legyen ráhatásom a körülményekre, és legyen orvos a helyszínen. Mikor történik ez meg egy utcai verekedésnél?” Szőke azt szeretné, hogy a két sör árának megfelelő belépő 90 százaléka jótékonysági célra menne.

A blogger a Cinknek bevallotta, hogy sohasem verekedett, mindig csak verték:

„Először 1992 körül, amikor megírtam, hogy egy udvarhelyi menő vállalkozó mellesleg bútorlopással foglalkozik (azóta nagyvállalkozó Udvarhelyen). Minő szégyen, egy láda sörért vertek meg. De éppen egy volt osztálytársam kapta a feladatot, így csak látszatrúgott, a megrendelő távolabbról nézte.”

Ha Szőke László valóban vállalja a kihívást, helyreállhat a tollforgatók becsülete, ami akkor szerzett csorbát, amikor Rózsa-Flores Eduardo az Élet és Irodalom hasábjain egy VII. kerületi dühöngőbe kihívta Kőbányai János írót duellumra (párbajozni) a De Sgardelli Ceasar magyar királyi honvéd alezredes által összeállított 1932-es párbajkódex szabályai szerint, de a kihívott fél nem vállalta a becsületes, férfias küzdelmet.

Ha ez csak egy médiahack, akkor nem rossz, ha viszont tényleg az évszázad bunyója, akkor kezdhetjük átnevezni az évezred bunyójának.