Orbán Viktor szerint nyugtával kell dicsérni a napot

eu
2015 június 26., 09:48
comments 56

A migráció kérdésében a EU-tagállamok vezetői között született megállapodás kérdésében „nyugtával kell dicsérni a napot” – válaszolta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben arra a kérdésre, hogy elégedett-e a hajnalban kötött egyezséggel. A kormányfő magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a végső szövegezés még hátra van, és „az a kérdés, hogy mindenki ugyanúgy emlékszik-e”.

Az EU állam- illetve kormányfői abban állapodtak meg, hogy a tagállamok két év alatt összesen 60 ezer menekültet osztanak szét egymás között, önkéntes alapon, kétharmadukat az Olaszországba és Görögországba érkezettek közül, 20 ezret pedig polgárháborús konfliktusok elől menekülők soraiból fogadnak be az Unión kívülről.

Magyarország és Bulgária viszont külön elbírálás alá esik. „Ami a szövegben benne van, az a magyar emberek érdekét védi és szolgálja” – mondta a miniszterelnök. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.