Semmit sem mond a lyoni merénylő a rendőröknek

külföld
2015 június 27., 12:44
comments 113

Egy szót sem szól Yassin Salhi. A 35 éves, három gyerekes férfi pénteken megölte, majd lefejezte a főnökét, egy fuvarozó cég vezetőjét. A levágott fej köré iszlamista zászlókat tett, majd kitűzte az amerikai tulajdonú cég kerítésére.

photo_camera AFP PHOTO/PHILIPPE DESMAZES

Ezután furgonjába ült majd egy vegyi üzem területére ment, ahol gázpalackoknak hajtott. A feltételezések szerint fel akarta robbantani a gyárat és magát is. Itt fogták el a rendőrök, akiknek nem hajlandó vallomást tenni.

photo_camera AFP PHOTO / PHILIPPE DESMAZES

A párizsi ügyészség megerősítette, hogy a támadó kapcsolatban állt szalafista mozgalmakkal. Tíz éve kezdett radikalizálódni, ekkor a francia titkosszolgálat időszakosan meg is figyelte. A házkutatás során semmit nem találtak, ami valóban megerősítené azt a feltételezést, hogy férfi az IS tagja lenne.

Saját felesége is meglepődött férje tettén, nem tudott olyanról, hogy ilyesmit tervezett volna. Bár időnkét elutazott a férfi pár napra.

A támadás után a francia kormány bejelentette, hogy még több pénzt kap a titkosszolgálat a a terrorizmus elleni harchoz annak érdekében, hogy a gyanús embereket telefonbeszélgetéseit és internetes tevékenységeit meg tudják figyelni. Január óta 1500 új munkahelyet hoztak létre e célból a hírszerzési szerveknél és 233 millió eurót fordítottak a francia biztonsági rendszer modernizálására. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.