Ha csak egy grafikont nézel meg a görög válságról, ez legyen az

gazdaság
2015 június 28., 20:48
comments 165

A Vox újságírója rajzolt rá Paintben két pompás nyilat az egy főre vetített görög GDP-adatra. Reprodukálhatnám, de én Paintben sokszor még ennyire egyenes vonalat sem tudok húzni, mint a voxos arc, úgyhogy inkább ide teszem az övét. (Ráadásul a színválasztása is kitűnő.)

greece

 

A bordó nyíl mutatja azt az időszakot, amikor a 2008-as gazdasági válság brutális hatásai miatt Görögország besodródott az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF gyámsága alá. Ez a nyíl mutatja, hogy a görögök ellenérzése ezekkel a szervezetekkel szemben végül is jogos, hiszen az ő irányításuk alatt az országuk csak szenvedett. A zuhanás mértéke is brutális, igaz, hogy ez dollárárfolyamon van, de akkor is kemény.

A sárga nyíl ezzel szemben azt jelzi, hogy ha nem lett volna az euró bevezetése utáni felturbósított hitelezés, lufi itt, lufi ott, lufi amott, akkor Görögország ott tartana, ahol most, tehát lényegében annyi történt, hogy mostanra pukkadt ki a lufi, amit a görög gazdaság fújt magának, és az ország visszakerült arra a szinte, ahol egy egészségesebb gazdasági növekedéssel egyébként is tartana.

Mindkét értelmezés egyszerre igaz, ezért is baromi nehéz közös nevezőt találni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.