Vigyázat! A meleg Habony és Finkelstein új gumicsontja

POLITIKA
2015 július 07., 17:06
comments 237

Ma nagyon meleg van, és holnap még melegebb lesz. Érthető is, hogy mindenki erről beszél, hiszen, mint írtam, nagyon meleg van. A napom nagyobb részében én is azt hittem, hogy ez a mai nagyon meleg olyan, mint a többi nagyon meleg, de nagyjából délután kettő körül rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz.

És sajnos minden összevág: a kánikula a bevándorlásügy után egy újabb gumicsont, amit Orbán két nagy stratégája, Arthur J. Finkelstein és Habony Árpád dobott be a köztudatba.

Azt akarják, hogy a melegről beszéljünk, el akarják terelni a figyelmet a Quaestor-botrányról, az amerikai kitiltásokról és arról, hogy július 7-én lesz épp 30 éve, hogy Boris Becker 17 évesen minden idők legfiatalabb bajnoka lett a wimbledoni tenisztornán. Na, meg arról is, hogy a hétvégén vonulni fognak Budapesten a melegek.

Erre az egészre csak fokozatosan jöttem rá. Először a Nyugati pályaudvar külső vágányain láttam meg a furcsa tartálykocsikat. A rajtuk lévő írás szerint Etiópiából hozták őket. Próbáltam közelebb menni, de egy fegyveres őr elküldött, így csak távolról néztem, mi történik. Láthatósági mellényes emberek nyitogatták fel a tartályokon lévő csapokat, amik ilyenkor olyan hangot adtak, mint a dobozos kóla, amikor kibontjuk. Utána ilyen hangot lehetett hallani, hogy PHÁÁÁÁÁÁÁÁÁ (de ezt nem normális beszédhangon, hanem suttogva kell olvasni). Egy-egy ilyen PHÁÁÁÁÁÁÁÁÁ után érezhetően melegebb lett.

Etiópiából importált forró levegőt eregettek a kocsikból!

Nem is véletlenül volt napokig lezárva a Nyugati, így tudták észrevétlenül behozni Budapestre a vagonokat. Az egész déli nyitás csak erre kellett.

Megkérdeztem fideszes forrásaimat az felfedezésemről. Hosszú nyaggatás után többen is megtörtek, beismerték, hogy az addisz-abebai nagykövetégest is azért nyitjuk újra októberben, mert az etiópiai kormány ezt kérte a melegbányák koncesszióiért cserébe.

Kérdéseimre az etiópiai külügyminisztérium megerősítette, hogy az utóbbi hónapokban 5 hőségbánya-koncessziót osztott ki két magyar cégnek, a Duna Aszfaltnak és a Mészáros és Mészárosnak.

De nem elég, hogy gátlástalanul hordják ide a meleget, a kormányfő környezetében már arról beszélnek, hogy bekapcsolják a távfűtést is. Forrásaink szerint Orbán ezt nem akarja engedni, de Habonyék meg igyekeznek meggyőzni arról, hogy szerdára csak távfűtéssel együtt elérhető a negyven fokos kánikula.

Sajnos ismételten nagyon nehéz dolga van azoknak a demokratáknak, akik védekezni akarnak a kormány újabb zseniális kommunikációs csele ellen.

Nem elég ugyanis nem beszélni a melegről, izzadni sem szabad. Az izzadással azt üzenjük többi embernek, hogy igenis meleg van, pedig ugye Habonyék mesterkedése nélkül nem lenne meleg. Az agyunkból kell kizárni a meleget. A profibbak megpróbálhatják belátni, hogy igazából hideg van, és ennek megfelelően öltözködni. Na persze nem túl hideg, csak olyan idő, ami júniusban szokott lenni. Reggel és este például nyugodtan járhatunk pulcsiban, hadd főjön Habony Árpád feje!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.