Műanyaggal, cipőkkel és kövekkel dobálták meg a szerb miniszterelnököt Srebrenicában

külföld
2015 július 11., 18:05
comments 90

Szervezett támadás történt szombaton Srebrenicában, amikor a tömeg kifütyülte és sértegette, majd műanyagüvegekkel, cipőkkel, kövekkel és más tárgyakkal dobálta meg a szerb delegációt – értékelte Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a belgrádi kormány délutáni, rendkívüli ülését követően. Vucic hangsúlyozta, hogy folytatni kívánja a megbékélés politikáját.

A kormányfő elmondta, először egy szerbiai focicsapat szurkolói kezdtek kiabálni a Potocari emlékhelyen a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés végén, majd egy másik csoport kezdett cipőket, köveket és vizes palackokat dobálni a kormányfő felé.

Több oldalról támadtak meg – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az első dobások után meg akarta kérdezni a támadókat, hogy miért tették, „hiszen ő békét akar és kinyújtotta feléjük a kezét”.

Szerinte jól szervezett támadás történt, de azt nem az áldozatok hozzátartozói szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy egyesek nem vették tudomásul őszinte szándékát a békés kapcsolatok kiépítésére a bosnyákok és a szerbek között.

De a keze továbbra is ki van nyújtva a bosnyákok felé, és mindig készen áll a problémák megoldására, továbbra is a megbékélés politikáját fogja hirdetni – mondta. Kijelentette, hogy tisztában van azzal: a bosnyák nép nagy része nem ért egyet a támadással.

Elég volt a halottakból, elég volt a gyűlölködésből – mondta Aleksandar Vucic, majd hozzátette, hogy a szerbeknek és a bosnyákoknak együtt kell élniük egymással.

A sérüléseivel kapcsolatban elmondta, hogy egy kő az alsó ajkát találta el, és a támadás közben eltört a szemüvege, valamint a delegációi kocsijai is megsérültek.

Vucic megdobálása (Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP)

Az egykori ultranacionalista politikus részvétele a srebrenicai megemlékezésen a szerb kormányfő szándéka szerint a szerb-bosnyák megbékéléshez járult volna hozzá, a támadást követően viszont úgy tűnik, inkább újabb ellentéteket szülhet – írja az MTI.

20 éve történt, hogy a Ratko Mladić vezette Szerb Köztársasági Hadsereg az ENSZ holland békefenntartóinak passzív semmittevése mellett 8700 bosnyákot végzett ki. A Szabad Európa Rádió most egy óriási interaktív anyaggal emlékezik az áldozatokra. Több mint 2400 áldozatról fényképet is sikerült szerezniük, a többiekről nevek, születési dátumok és apró megjegyzések emlékeznek.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt