Vannak fideszesek, akik kedvezményesen privatizálnák az állami földeket

politika
2015 július 13., 02:56
comments 97

A nyár egyik utolsó parlamenti ülésén Jakab István, a Fidesz gazdatagozataként funkcionáló Magosz elnöke arról beszélt a napirend előtt, hogy a kormánynak arrafele kéne haladni, hogy a gazdák "ne csak használatot, de tartósan tulajdont tudjanak szerezni" a jelenleg még állami tulajdonú földterületeken. A kormány reakciója alapján pedig úgy tűnt, hogy már az ősszel döntés születhet az állami földek privatizációjáról, bár ebben még a párton belül is vita van.

De tiltakoznak az ilyenkor rendszerint tiltakozók is. Például az Élőlánc, ami levelet is írt. Ebben arra hivatkoznak, hogy az állami földbérletpályázatokon valahogy mégsem a helyben lakók lettek a kedvezményezettek, azok kétharmad részt nagyvállalkozókhoz, például a felcsúti polgármester Mészáros Lőrinchez kerültek. "A kedvezmény így nem a közösség érdekeit szolgálja, hanem magánvagyonokat gyarapít" - írták. (Via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.