• Bár a következő hetekben sok kritikát fognak kapni ezért, Barack Obama és az európai nagyhatalmak jó alkut kötöttek Iránnal.
• Irán belement a legfontosabb megszorításokba, amelyek önmagukban évekre garantálják, hogy még akkor se legyen atomfegyverük, ha megpróbálnák kijátszani a megállapodást.
• Ráadásul azt is sikerült elérni, hogy a megállapodás megsértése esetén még Oroszország vagy Kína se tudja megvétózni a szankciók bevezetését.
• De még nincs vége, a megállapodást most még a republikánus törvényhozással is el kell fogadtatni, és Izraelt is le kell csillapítani valahogy.

Kezdjük a legfontosabbal:

a kedden megkötött, végleges megállapodás alapján Irán a jövőben legfeljebb 300 kilogram, legfeljebb 3,67 százalékosra dúsított uránt raktározhat.

Azért emelem ki egyből ezt az Iránnal kötött nukleáris egyezményből, mert az áprilisban az eredeti határidőhöz képest kis késéssel elfogadott keretmegállapodás legaggasztóbb nyitott kérdése az volt, hogy a véglegesített, a technikai részleteket és feltételeket is tartalmazó megállapodásban sikerül-e megtartani az atomfegyvergyártás korlátozása szempontjából kulcsfontosságú feltételt.

Sikerült.

Ahogy sikerült megtartani a másik nagyon fontos eredményt is:

Irán átépíti az araki nehézvizes reakort,

amely így a jövőben természetes urán helyett alacsony dúsítottságú uránt (LEU) használ majd fűtőanyagként.

Ez szintén kulcskérdés volt: a természetes uránból évente akár tíz kiló plutóniumot is kinyerhettek volna, LEU-ból sokkal kevesebbet. A reaktor átépítése pedig garantálja, hogy a jövőben csak LEU-t használhassanak fűtőelemként - a LEU-ból gyártott fűtőelemek sokkal kisebbek a természetes uránból gyártottnál, és Irán beleegyezett, hogy az araki reaktortartályt lekicsinyítsék, hogy a jövőben ne is tudják természetes uránnal fűteni.

Ez az egy lépés két szakértő, Richard Stone és Frank von Hippel szerint önmagában négy-hatszorosára növeli azt, amit a nukleáris fegyverkezés szakértői kitörési időnek, vagyis az atomfegyver előállításához szükséges időnek neveznek.

Ugyanezt a kitörési időt sokszorozza az urándúsító centrifugák jelentős részének leszerelése is. Ebben is fontos eredményt értek el a végleges megállapodásban, Irán nemcsak a centrifugák, hanem a hozzájuk tartozó infrastruktúra leszerelését is vállalta.

Csupán e két feltétel véglegesítése jó esélyt teremt rá, hogy Iránnak belátható időn belül ne legyen atomfegyvere. Persze, ahogy minden más megállapodásnál, úgy most is sok múlik azon, hogy mennyire sikerül betartatni a benne foglaltakat, és hogy Irán megpróbálja-e kijátszani a szabályokat. Ezért is nagyon fontos, hogy a tárgyalásokon, amiknek eredményeként idővel és fokozatosan feloldhatják az Iránra az atomprogramja miatt kirótt szankciókat - és csak azokat, a térség destabilizációja, az emberijogsértések és a terrorizmus támogatása miatt kiszabott szankciók érvényben maradnak -, azt is elérték a nyugati nagyhatalmak, hogy a megállapodás megsértése esetén azok

gyakorlatilag automatikusan újra életbe léphessenek.

A megállapodás betartását egy Közös Bizottságnak nevezett közös bizottság ellenőrzi majd. Amennyiben bármelyik félnek problémája támadna, értesítheti erről az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT). És itt jön a trükk:

a megállapodás szerint amennyiben az BT harminc napon belül nem lép, a szankciók automatikusan újra életbe lépnek,

magyarán még a vétójoggal rendelkező állandó tagok - így az erre amúgy hajlamos Oroszország vagy Kína - sem tudja megakadályozni, hogy újra szankciókat rendeljenek el Irán ellen. Vagyis szó sincs kapitulációról, sem arról, hogy az új egyezményt nem lehet majd betartatni.

Ez egy jó megállapodás.

Még akkor is, ha egy fontos - illetve inkább érdekes, mint lényegi - pontban, Irán múltbéli atomfegyverprogramjának ügyében sajátos kompromisszumot kötöttek a felek:

a korábbi atomfegyver-gyártási törekvésekről egy, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és Irán között kötött titkos különmegállapodás szerint majd csak a jövőben kell beszámolnia Iránnak - augusztus 15-ig kell megküldeniük a dokumentumokat az IAEA-nak, amire aztán válaszul az IAEA felteheti a kérdéseit, amikre Irán majd válaszolhat valamit. Mindezt titokban.

Hogy ez miért nem lényegi? Az érdeklődő újságolvasót és a jövő történészeit nyilván izgatja, hogy milyen fegyverprogramja volt Iránnak. A nyugati titkosszolgálatok ugyanakkor eléggé képben vannak az ügyben - és közmegállapodásuk szerint Irán 2003-ban felfüggesztette direkt atomfegyverprogramját, így valójában ez nem annyira lényeges kérdés, és semmi esetre sem olyan, amelyért érdemes lett volna kockáztatni a megállapodást.

Mit jelent a mostani megállapodás?

Ahogy azt már áprilisban, a keretegyezmény aláírásakor írtam

elnapolták a világvégét,

és nem is akartak ennél többet. Ahogy Barack Obama az áprilisi keretegyezmény aláírása után mondta,

„Irán megváltozhat. Ha pedig mégsem, az elrettentő képességeink, katonai fensőbbségünk megmarad. Nem mondunk le semmiről a magunk és szövetségeseink védelmében, akkor meg miért ne próbálkozhatnánk ezzel”.

Ami egyben azt is jelenti, hogy most a Nyugatnak is van tennivalója.

Egyrészt meg kell győzni a megállapodás ellenzőit ugyanerről, márpedig ellenzők akadnak. Ott van például Izrael, ahol a teljes kormány külön-külön is elítélte a megállapodást:

• Netanjahu miniszterelnök szerint a szankciók feloldásával Irán dollármilliárdokhoz juthat, amit aztán a terror finanszírozására fordíthat;
• keményvonalas koalíciós partnere, Naftali Bennett oktatási miniszter "a világtörténelem legsötétebb napjának" nevezte a megállapodás napját;
• Danny Danon tudományügyi miniszter szerint pedig az egész olyan, mintha "gyufát adtak volna egy piromániásnak".

Ugyaníg kemény ellenállásra számíthat Obama az amerikai törvényhozásban, ahol a republikánus többség a következő hatvan napban valószínűleg mindent elkövet majd azért, hogy ne fogadják el.

De a politikai ellenállás megtörésénél is fontosabb, hogy a szankciók fokozatos feloldása - mert nem azonnal oldják fel ezeket - után a nyugati vállalatok valóban piacra is lépjenek Iránban. Mert bár ez valóban forrásokhoz juttathatja Iránt is, egyben valósabbá és veszélyesebbé teszi a fenyegetést, amit a szankciók újbóli bevezetése jelent - ráadásul affelől sem lehet senkiben kétség, hogy a kínai tőke gyorsan fog mozdulni a lehetőségre, vagyis a kérdés nem az, hogy Iránba áramlani fog-e a tőke, hanem hogy honnan. Akkor meg már jobb, ha nyugatról, hogy beválthatóbb legyen a szankciókkal való fenyegetőzés.