Itt a nagyon egészséges tengeri növény, aminek BACON íze van

gasztronómia
2015 július 16., 08:34
comments 117

A vörös pálmamoszat új törzse előtt hatalmas jövő áll. A borzasztó egészséges tengeri növény minden alfaja rengeteg antioxidánst és proteint tartalmaz, nagyon kevés benne a kalória, de fogyasztása eddig nem volt annyira kellemes élmény. Ennek lehet most vége, hála annak a kutatói teljesítménynek, ami 15 év kemény munkájával kifejlesztette a bacon ízű vörös pálmamoszatot.

Chris Langdon és az Oregon Állami Egyetem kutatócsapata másfél évtizede küzdött a problémával, de most végre a csúcsra értek.

photo_camera Kép: Flickr

A növényt eredetileg mint gyorsan növő táplálékot kezdték el fejleszteni az Ázsiában nagy értéket jelentő abalone kagylók számára, de egy idő után felmerült az emberi fogyasztás lehetőségének gondolata is. És eddig sikerrel, salátakiegészítőként is rágcsálnivalóként is bevált az első kísérleti kóstolásoknál. Arról pedig, hogy a bacon íze elől önkéntes száműzetésbe vonuló vegetáriánusoknak mit jelenthez ez a hír, igazából még csak fogalmunk sem lehet.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy gazdaságilag fenntartható lenne-e tömeges fogyasztásra növeszteni a növényt, de mivel bacon íze van, az a tippünk, hogy igen. A növény kifejezetten gyorsan nő, nagy a tápértéke, egészséges, és - és - és, bacon íze van! Azért a kereskedelmi forgalomtól még alighanem messze vagyunk, de már látni a bacon ízű fényt az alagút végén. (Mashable/Daily Mail, kép: Flickr)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.