Ott vagy, szerelmem? Itt az Iszlám Állam beszél

külföld
2015 július 18., 15:51

Sosem hittem volna, hogy Skype-beszélgetésekből készült könyvet érdemes lesz elolvasni. A Dzsihád jegyese a címe alapján egy romantikus-kúrós, nyugágyban olvasgatós ponyvát ígér. Nem az.

link Forrás


A magyar tinédzserek szülei leginkább azon paráznak, hogy a neten megtalálja a gyereket valami pedofil, vagy beszervezik egy szektába, dílerkedésbe, netán véletlenül pornográf tartalmakba szalad bele.

Ennél jóval több aggódnivalója van egy nyugat-európai szülőnek, különösen ha egyébként muszlim vallásúak. Szinte naponta tűnnek el francia, belga, holland, de még osztrák fiatalok is nyomtalanul. Az elmúlt évben több mint 100 francia és 43 brit nőről (vagyis inkább lányokról) kapcsán valószínűsítik a hatóságok, hogy Szíriába szöktek ISIS-feleségnek. Csak annyit lehet kideríteni róluk, hogy Isztambulba repültek. Hazahozni őket szinte lehetetlen. Ha még ki is lehetne őket menteni a háborús övezetből valahogyan, a fiúk addigra már a hazájuk törvényei szerint terroristák, a lányok pedig emellett férjezettek és általában már terhesek is. Rövidesen pedig halottak.

Az Iszlám Állam nemcsak lefejezős és fekete zászlót lengetős videókkal szórja tele a netet, de meglehetősen eredményes az újabb és újabb harcosok ezreinek toborzásában is.

Nem kell hozzá sok idő, hogy egy magát húszéves, az iszlámba frissen betért francia lányt megtaláljon, és házassági ígérettel Szíriába csábítson egy ISIS-harcos. Alig 48 óra elegendő ehhez.

Az algériai származású, de Franciaországban nevelkedett rakkai bulibáró napközben embereket gyilkol, este 7-kor, meló után a legújabb szerelmét győzködi arról, hogy nincs klasszabb, mint ISIS-feleségnek lenni. Ez itt a Paradicsom. Saját Kalasnyikovot kapsz, árvákat gondozhatsz, és sok barátnőd lesz, csak utazz ide végre, légy a feleségem.

Ja, és hozz szexi fehérneműt, nekem pedig pamut alsókat, és egy Chanel parfümöt, az Egoïste a kedvencem.

A kicsit zavart és bizonytalan, apa nélkül felnövő húszéves lány azonban nem létezik. Az egyre pergőbbé és feszültebbé váló történet főhőse egy Párizsban élő újságíró alteregója csupán, aki a beszélgetésekhez tiszteséges fiatal nőhöz illően eltakarja a haját, a ruháját, és kesztyűt húz, miközben fotós kollégája dokumentálja a beszélgetéseket. Úgy gondolja, megcsinálja élete nagy sztoriját. Dühös és sértett, mert a Szíriába szökött lányát az ISIS karmaiból kimentő hollland anyával készült interjúját nem hozta le az újságja, úgyhogy előáll egy Darwin-díjra érdemes ötlettel: megírja, hogyan csábítják a háború poklába a dzsihádisták a naiv nyugati lányokat. Aztán, gondolta, ha már forró a talaj, lelépek, végülis semmiség az egész, csak törlöm a profilomat a fészről és a Skype-ról.

Csakhogy ahogyan arra számítani lehetett a kezdetektől, Anna, az újságíró egyre jobban belezavarodik és kezd megbolondulni ettől a kettős élettől, és attól, hogy egyre inkább kicsúszik a kezéből a történet irányítása.

Azon kapja magát, hogy az ISIS egyik magas rangú vezetőjének hitveseként arra vár Amszterdamban, hogy egy kiskorú, de terhes lányt kísérjen Törökországba, onnan pedig Szíriába.

A történet valós, ahogyan a könyvet Anna Erelle álnéven publikáló újságíró is létező személy. Az egyhónapos kalandot túlélte, az is valószínű, hogy értékes információkat adott át a francia hatóságoknak. És talán sokak szemét felnyitotta arra, hogyan találják meg, ígérnek hírnevet és szerelmet sokszor középiskolás áldozataiknak a terrorszervezetek toborzással megbízott harcosai. A toborzási történet, amit be akart mutatni teljesen tipikus, csak néhány hete látott napvilágot az ő sztorijához félelelmetesen hasonló történetről beszámoló 21 éves francia lány esete.

Ellenben ahogyan Anna a fenti, CBS-nek adott interjúban is elmondja, kiadták ellene a fatvát, az ISIS hivatalosan halálra ítélt célpontjainak egyike lett. A Charlie Hebdo szerkesztőségében történt merénylet óta rendőri őrizetben él, és néha marcona alakok kíséretében érkező hidzsábos lányok érdeklődnek utána a munkahelyein.

Bár azt állítja, nem bánt meg semmit, nekünk mégsem tűnik úgy, hogy annyira jó ötlet volt átverni a világ egyik legkegyetlenebb terrorista hálózatának egyik fejesét.

(Kép: Anna Erelle Facebook oldala)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.