Egy elvileg független szervezet küzdelme a kormány érdekében, 137. rész

politika
2015 július 20., 13:55
comments 192

Emlékeznek még, hogy mennyire imádta a népszavazás intézményét még 2008-ban a Fidesz. Akkor volt a "szociális népszavazás" a vizitdíjról és a tandíjról például, és a mostani kormánypárt akkor látványos győzelmet aratott a szocialisták felett.

Miután kormányra kerültek 2010-ben már nem a népszavazás volt a lehető legjobb dolog a világon. Azóta szinte semmiről sem lehet népszavazni.

Itt van például a vasárnapi boltbezárás ügye. Ebben az emberek nagy többsége nem azt gondolja, mint a Fidesz és a KDNP. A többség hülyeségnek, az életüket komplikáló felesleges dolognak gondolja, hogy Semjén Zsolt mondja meg, hogy mikor lehet bevásárolni a családnak.

Ha ebben a kérdésben népszavazás lenne, akkor azt szinte biztosan bukná a kormány. Szóval jobb lenne nekik, ha erről nem lenne népszavazás.

És akkor hétről-hétre jönnek az újabb képtelenségek, hogy miért nem lehet népszavazni.

Most ott tartunk, hogy egy kezdeményezést a szocialistáké elé vettek, és arról úgy döntöttek, hogy nem hiteles, mert nem egyértelmű. De figyeljék ezt az érvelést:

Hosszas tárgyalás után az NVB többsége úgy döntött, nem a Kúria internetes oldalán történő közzétételtől számítja a népszavazási kérdés "védettségének" megszűnését, tehát, amikortól már új kérdést lehet benyújtani, és arról is döntött, hogy nem a népszavazási kérdés érkeztetése a döntő, hanem, hogy a beadványozó mikor érkezett a Nemzeti Választási Iroda épületébe. Az NVB ezek alapján minősítette "elsőnek" a Wodicska Zoltán által benyújtott kérdést.

Izgatottan várjuk a fejleményeket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.