Dehogy oldódott meg a görög válság

Július 12-én, egy végtelenül hosszúra nyúlt vasárnapon, 17 óra tárgyalás után egy kicsit úgy is látszódhatott, hogy nagyjából megoldódott a görög válság.

A tét az volt, hogy Görögországnak le kell-e cserélnie az eurót drachmára, és ebből még néhány nagyon éles kérdés is következett, ezekről ebben a cikkben írtunk, és akkor meg is jósoltuk, hogy mi lesz: a zóna nem engedi el Görögországot, de a válság ettől nem oldódik meg, hanem újabb viták kezdődnek. Így is lett.

Csakhogy most éppen nem a görög kormány és európai hitelezőik között megy a legélesebb vita, hanem a görögöket hitelező két nagy nemzetközi tömb, az EU és az IMF között. Össze kellene dobniuk 86 milliárd eurót, de nem értenek egyet a feltételekben.

Ha, akkor

Mint minden alkut, az egész görög őrületet le lehet írni egy csomó „ha, akkor” típusú mondattal. Amelyeknél egy idő után mindig kizárják egymást a következtetések.

Azt például nem akarta soha senki, hogy Görögország elhagyja az EU-t, de egészen 13-a reggelig az volt a helyzet, hogy

  • ha a görög kormány nem hajtja végre az előírt spórolást, akkor nem kap több hitelt és csődbe megy,
  • ha csődbe megy, akkor az EKB nem ad pénzt a görög bankoknak,
  • ha a görög bankok nem kapnak pénzt, akkor szó szerint nem lesz euró Görögországban,
  • és ha nem lesz euró Görögországban, akkor saját pénzt kell bevezetniük,
  • és ha így kilépnek az eurózónából, akkor az EU-s szerződések értelmében ki kell lépniük az EU-ból is.

Vagyis néhány ha, akkor-ból el lehetett volna jutni oda, amit egyik fél sem akart. A vita ugyanis nem arról szólt, hogy a görögök menjenek-e a zónából és az EU-ból, hanem arról, hogy a pénzügyi segítség feltételéül előírt spórolást a görögök teljesítik-e. A görög kormány nem akarta teljesíteni, az eurózóna tagállamainak többsége (élükön Németországgal) viszont másképpen nem voltak hajlandók pénzt adni.

A vége az lett, hogy a görög kormány sorra lenyelte a brutális feltételeket, és még durvább dolgokat is elfogadott, mint amire népszavazáson a híveik nemet mondtak az előző vasárnap. De most kezdődik a „ha, akkor” vita elölről. És megint az van, hogy mindenki azt akarja, hogy Görögország maradjon az eurózónában és szedje össze magát, de a feltételekből megint könnyen el lehet jutni oda, hogy ez lehetetlen legyen.

A mostani róka fogta csuka

A terv az, hogy az EU és az IMF összedob 86 milliárd eurót a görögöknek. Ebből az EU 50 milliárdot, az IMF 36 milliárdot áll. Csakhogy!

  • Ha az IMF úgy véli, hogy egy ország nem tudja törleszteni a hiteleit, akkor az IMF nem ad neki pénzt. Az IMF-et vezető Christine Lagarde múlt pénteken közölte, hogy az IMF szerint Görögország képtelen lesz visszafizetni a tartozásait.

Ezért az IMF most azt mondja,

  • Ha Görögország nem kap könnyítést az eddigi hitelei törlesztésére, akkor az IMF nem ad több hitelt Görögországnak.

Az EU-s részt összedobó kormányok többsége viszont, élükön a németekkel, egyetlen centet sem akarnak elengedni a görög tartozásból. Abba esetleg belemennének, hogy kitolják a törlesztési határidőket vagy csökkentsék a kamatokat. De!

  • Ha a görög kormány hatékonyan teljesíti a spórolási feltételeket, akkor lehet szó csak szerintük a könnyítésekről.

A két feltétel kizárja egymást.

Mert most úgy áll a dolog, hogy az IMF csak akkor ad hitelt, ha az EU könnyít a feltételeken, az EU pedig csak akkor könnyít a feltételeken, ha a hitelért cserébe vállalt megszorítások már bizonyítottan működnek. Viszont a megszorításokat a görögök csak akkor csinálják meg, ha már megkapták a hitelt.

Vagyis úgy néz ki, hogy a két nagy hitelező vitája miatt nincs aki összedobja a pénzt a görög mentőcsomagra.

Görögország egyelőre kap áthidaló megoldásként valamennyi pénzt Európától, de ez nem igazi megoldás, ez csak addig tart elvben, amíg az új mentőcsomagot az EU és az IMF összerakják. Csakhogy a két hitelező vitája miatt egyelőre lehetetlennek látszik, hogy egy újabb mentőcsomagot összerakjanak.

De honnan kellene  a pénznek igazából jönnie?

Izgalmas lesz, hogy ezt a vitát hogyan oldják meg, egyelőre nem látszik semmilyen kompromisszum. Addig is azonban érdemes átvenni, hogy ezek az intézmények honnan veszik a pénzt, és ki az, aki dönt a nevükben.

  • ESM

Ahogy az előző két hitelnél, úgy most is az eurót használó országok alapjából (ESM) menne a pénz nagyobb része, mintegy kétharmada.

Ez úgy néz ki, hogy az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) egy luxemburgi székhelyű pénzügyi alap, amibe az eurót használó országok még 2012-től 2014-ig beleraktak összesen 80 milliárd eurót. Ezt a pénzt azonban az ESM biztonsági tartaléknak használja, nem ebből ad mentőcsomagot. Hanem az ESM kölcsönkér pénzt a piacról, és azt adja tovább a megsegíteni szánt Görögországnak. És ha a görög rendesen törlesztenek, akkor az ESM saját pénzéhez nem is kell hozzányúlni. Ha viszont a görögök nem törlesztenek (például mert kilépnek az eurózónából), akkor az ESM-et életben tartó országoknak kell visszafizetniük a kölcsönt. Az ESM tulajdonképpen úgy ad mentőcsomagot, hogy garanciát vállal a hitelekre, egyfajta közvetítő ebben az esetben a görög kormány és a piaci szereplők között.

Az ESM-ben a tagállamok gazdasági súlyukhoz mérten állnak jót a továbbadott hitelekért. Itt látszik, hogy miért olyan fontos a német álláspont. Németország ugyanis a legnagyobb szereplő: rájuk hárul az ESM 27 százaléka. Vagyis ha a görögök csődbe mennek, akkor az eddig vissza nem fizetett mentőcsomagok közel harmadát a németeknek kellene kipengetniük. Az ESM-ben a második legnagyobb részvényesek a franciák (20,3%), aztán jönnek az olaszok (17,9%), majd a spanyolok (11,9%) és a hollandok (5,7%). Szlovákiára már csak 0,8%, Ciprusra pedig 0,19% jut. Persze a saját GDP-jükhöz képest a kicsiknek is nagy ár ez, Szlovénia például a saját gazdasági termeléséhez képest a legnagyobbat bukná egy görög csődön. Pedig a szlovén részvétel az ESM-ben csak 0,4%, ám ez a szlovén GDP több mint 2,5 százalékának felel meg. Míg a németek 27%-os részvétele csak a német GDP nem egészen 2 százalékát vinné el. A görögökkel együtt az ESM-ben 19 ország pénze van benne.

  • IMF

Az IMF-ben 188 ország pénze van benne. Minden tagállam gazdasági erejéhez mérten tagdíjat fizet, és a rászorulók ebből kaphatnak hitelt. A tagdíj a legtöbb esetben nem tényleges befizetést jelent, hanem azt, hogy egy bizonyos összeget elkülönített számlán tartalékolni kell, és ha az IMF úgy dönt, akkor innen lehívnak belőle. Az IMF-ben a tagdíjak mértéke alapján számolják ki, hogy melyik országnak mennyi szavazata van, pont mint egy részvénytársaságnál. A legnagyobb befizető pedig az USA, amelynek 16,75 százaléknyi szavazata van. Ez egy 188 fős klubban igen nagy szám. Magyarországnak például 0,44 százalékot ér a szavazata. Az USA után Japán jön 6,23%-kal, majd Németország 5,81%-kal.

Érdekes különbség, hogy míg az ESM alapját az eurózóna országai által összedobott 80 milliárd euró jelenti, addig az IMF biztonsági tartaléka 2800 tonna arany. (Ebből az aranytartalékból csak 85 százalékos szavazattal lehet eladni.) Az IMF-t a második világháború után hozták létre a nemzetközi pénzügyi zavarok enyhítésére, míg az ESM-t konkrétan a görög válság miatt csinálták, igaz, azóta kapott már tőle (vagy az elődjének számító EFSF-től) hitelt Írország, Portugália és Ciprus is.

Míg tehát az ESM egy németek dominálta csoport, összesen 19 taggal, addig az IMF egy amerikaiak által dominált csoport, 188 taggal. Vagyis a mostani vita arról, hogy milyen feltételekkel dobják össze a görögök mentőcsomagját, az alapvetően egy német-amerikai vita.