11 millió forinttal kente meg a repteret a Zóna taxi 2006-ban

Tbg
bűnügy
2015 július 24., 05:46
comments 49

Vádat emelt az ügyészség 5 személy ellen, akiket a 2006 és 2010 közötti időszakban csalással és vesztegetéssel gyanúsítottak meg, tájékoztatott pénteken a Fővárosi Főügyészség. Az okozott kár félmilliárd forint.

Az öt vádlott:

  1. A Budapest Airport volt jogi előadója
  2. A Budapest Airport volt jogi igazgatója
  3. A Zóna taxi "tényleges irányítója"
  4. Egy ügyvéd
  5. A "tényleges irányító" alkalmazottja

„A viteldíjak akár a felükre csökkenhetnek, garancia magasabb szolgáltatási színvonalra és újításokra”

- írta annak idején a ferihegyi reptér honlapja a taxipályázat lezárása után.

A vádiratból kiderül, a Zóna taxi vesztegetéssel nyert:

A reptér munkatársai  "összesen 11 millió forintért munkaköri kötelezettségeiket megszegve" segítettek abban, hogy a tenderen a Zóna nyerjen, többek között tájékoztatták a többi versenyző pályázati anyagáról, belső megbeszélésekről, árakról a Zóna "tényleges irányítóját".

A tendergyőzelem azonban nem volt elég a Zónának, a vádlottak "további készpénz ígérete ellenében vállalták", hogy a taxitársaság "mentesülhessen a szerződésben vállalt szolgáltatási díj megfizetése alól."

A két vádlott több millió forint jogtalan előny ellenében abban is közreműködött, hogy a szolgáltatási szerződést a Budapest Airport hátrányára módosítsák, továbbá  éveken keresztül lényegesen kevesebb fuvart jelentett a Budapest Airport Zrt. felé, mint amennyit ténylegesen teljesített.

Mintegy 500 millió forint kárt okoztak a Budapest Airport Zrt-nek.

A bűncselekmények alapján öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak a vádlottak, ha elítélik őket. Szabadlábon védekeznek.

A Zóna taxi 2011-ben megszűnt, vezetője, Veres István szerint azért, "mert láthatólag nem fog rendeződni rövid időn belül "a reptéri személyszállítási helyzet". 2012-ben vették őrizetbe.

A reptéri taxihelyzet azóta sem teljesen rendeződött, a szólózó hiénák tértek vissza, akik számos attrocitásba keveredtek már az érkező utasokkal, bár a taxirendelet legfrissebb módosítása az elképezlések szerint ezt is rendezné.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.