Orbán Nagy-Magyarország kitűzőkkel kacérkodik

Tbg
POLITIKA
2015 július 25., 12:36
comments 300

Most, hogy Orbán Viktor kibékült Európával (tavaly még félázsiai ország volt Magyarország), és elmondta, hogy nem a kormány, hanem az emberek utálják a bevándorlókat, én magam is hiányolni kezdtem egy újabb crazy fordulatot.

(Mióta billegős a Fidesz népszerűsége, a szélkakas tempó maximális fordulaton van a Fideszben.)

Nem kellett sokat várni, posztolt az öreg:

photo_camera (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

A képen a magyar történelmi emlékezetben igen vegyes megítélésű árpádsávok is látszanak, de ami igazán furcsa, az a Nagy-Magyarországos kitűzők kiemelt szerepeltetése.

A képen látható történelmi Nagy-Magyarország - ugyebár - az utolsó ötszáz évben legalábbis sosem volt a magyar közigazgatás irányításában (Bécs, Bécs, Bécs), szerepeltetése mint Magyarország előképe, meglehetősen ostoba gondolat, ahogy a mai osztrákok sem a Habsburg birodalomból indulnak ki, amikor hazájukra gondolnak.

Talán túl európaira sikeredett a tusványosi beszéd, és most a nemzeti radikális oldal irányába tett konszolidáció lenne a politikai cél?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.