Meghekkelte a görög adóhatóságot a korábbi görög pénzügyminiszter, hogy drachma-bankrendszert hozzon létre

gazdaság
2015 július 27., 08:33
comments 183

Egészen súlyos történettel jelentkezett a Kathimerini nevű görög újság. Janisz Varufakisz, a görög népszavazás után lemondott pénzügyminiszter londoni bankárok és hedge fund menedzserek egy csoportjának mesélt arról másfél hete, hogy milyen B-tervei voltak a Sziriza kormánynak, mielőtt a miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz becsicskult volna a hitelezőknek. (Azt, hogy ezt mondta a bankároknak, megerősítette a brit Telegraph is.)

Azt állította Varufakisz, hogy tavaly decembertől kezdve egy titkos, ötfős munkacsoporttal dolgozott egy párhuzamos bankrendszer létrehozásán.

Tehát már a választási győzelem előtt hozzáláttak a tervezéshez, méghozzá Ciprasz felhatalmazásával. Az volt az ötlet, hogy legyen egy "gomb", amivel egy pillanat alatt átállítják az egész bankrendszert drachmára. Ehhez lassan be kellett volna vonni egy ezerfős apparátust a minisztériumban, de eddig már nem jutott el a dolog, nem kapta meg a felhatalmazást a miniszterelnöktől.

photo_camera AFP PHOTO / Angelos Tzortzinis

És itt jön a legbizarrabb csavar:

A terv központi eleme volt, hogy feltörik a görög adóhatóság szerverét, és ellopják a görög adófizetők, vállalatok adószámait, hogy gyorsan át tudják vinni őket a kiépítendő párhuzamos, drachma-bankrendszerbe.

Így ha bezárt volna az euró-bankrendszer, akkor gyorsan át lehetett volna állni egy másik fizetési rendszerre. Azért ez már bőven összevethető a magánnyugdíj-pénztárak Orbán-féle eltulajdonításával.

Varufakisz egyébként nem akárkit, egy gyerekkori barátját bízta meg a görög adóhatóság szerverei elleni hekkertámadással. A Columbia egyetemen tanító férfinak állítólag félig-meddig sikerült is feltörnie a rendszert, ami annál érdekesebb, hogy a rendszer szoftverét a hitelezők adták. Csak azért nem mentek tovább, mert nem érkezett meg a miniszterelnöki felhatalmazás.

És ezt csak példaként mondta el a londoni bankároknak, hogy mekkora dolgokra készültek a kis csapatával.

photo_camera AFP PHOTO / LOUISA GOULIAMAKI

Varufakiszék okos kis csapatának úgy tűnik nem jutott eszébe, hogy mennyire lett volna esélytelen létrehozni egy drachmaalapú gazdaságot bármiféle devizatartalék nélkül.

A londoni bankárok és a korábbi görög pénzügyminiszter beszélgetését felvették, ez a felvétel került a görög újsághoz. Mond még benne érdekes dolgokat, például hogy Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter egyértelműen elmondta neki, hogy Görögországot fegyelmezési céllal ki akarja dobni az eurózónából.

Varufakisz egyébként most fél:

"Valamiféle lator pénzügyminiszternek akarnak beállítani, hogy hazaárulás miatt a bíróság elé állítsanak. Ez az egész csak arról szól, hogy a Sziriza kormány első öt hónapját a történelem szemétdombjára dobják"

– mondta a Telegraphnak.

(Ez csak azért súlyosabb a korábbi történetnél, amikor egy, a Sziriza kommunista szárnyához tartozó miniszter újságírók előtt magyarázta, hogy ki kellene fosztani az állami pénzverdét, mert itt Varufakisz azt állítja, hogy Ciprasz miniszterelnök jóváhagyásával történt minden.)

UPDATE: Varufakisz öszödi beszédének hangfelvétele kikerült az internetre, itt meg lehet hallgatni.

(Ekathimerini, Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.