A szerb lottósorsoláson pont azok a számok jöttek ki, amiket véletlenül korábban kiírtak

szerencsejáték
2015 július 29., 11:16
comments 128

Kedden élőben húzták a lottót Szerbiában. De a grafikai kijelzőn a negyedik kihúzott szám (a 27-es) helyett a 21-es állt. Gyorsan mögé került a 27-es szám is, ami miatt négy kihúzott számnál már öt nyerőszám volt a képernyőn, ami össze is zavarta a műsorvezetőt. De a következő szám húzása okozta a legnagyobb döbbenetet: a 21-est húzták ki, 33 másodperccel azután, hogy kiírták. (Összesen egyébként hét számot húztak, még hátra volt kettő.)

A sorsolási bizottság amúgy jóváhagyta a történteket, de a belgrádi Felsőbb Ügyészség utasította a rendőrséget, hogy indítson vizsgálatot. Hiszen vagy csalás történt, vagy hibáztak, vagy ami a legrosszabb: mindkettő.

Egyébként nem volt telitalálat, így következő héten 1 050 000 euró lesz a főnyeremény. (Magyar Szó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.