Vádat emeltek a rendőr ellen, aki balesetük után hagyta meghalni a barátját

Halált okozó ittas vezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt is vádat emeltek az ellen a rendőr ellen, aki tavaly augusztus 26-án részegen szakadékba hajtott terepjárójával, barátja halálát okozva.

A vád szerint a rendőr és barátja a rendőr anyjának sátai házánál építkeztek, majd italoztak, mielőtt a rendőr terepjárójával az erdőbe hajtottak volna.

A rendőr részegen nem a látási és terepviszonyoknak megfelelően közlekedett:

a hegygerincről egy meredek partfalon lehaladva felborult, többször átfordult.

A rendőr 30 éves barátja kizuhant a jobb oldali ajtó ablakkeretén. Bár a szakértői vélemény szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni, a rendelkezésre álló adatok szerint a baleset után még életjeleket adott.

A rendőr ennek ellenére meg se próbálta megkeresni a sötétben, inkább gyalog hazaindult, ahonnan csak órákkal később értesítette a mentőket volt felesége. (MTI)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.