A kenyai kormány a kiadásai 1 (EGY!) százalékával tud rendesen elszámolni

külföld
2015 július 30., 09:32
comments 64

Kenya 8,9 milliárd eurós 2013-14-es költségvetésének minimális töredékével, az összes kiadás 1,2 százalékával tud rendesen, jogszerűen elszámolni, állítja éves jelentésében a kenyai számvevőszék.

kenya

A jelentés nagyon szórakoztató olvasmány, 300 oldalon keresztül részletezik a korrupciógyanús és/vagy inkompetens pénzszórás példáit. 5,3 milliárd eurót biztosan jogtalanul és szabálysértő módon költöttek el, 3,5 milliárd eurónál pedig nem lehet tudni, hogy mi a helyzet. Alig százmillió eurót költöttek csak el a törvények szerint eljárva.

A kenyai rendőrség például 274 ezer eurót költött olyan irodákra, amelyek üresen állnak.

Az egyszerű Nairobi-Mombassa vasút kilométere 5,6 millió euróba kerül, miközben a szomszédos Etiópiában ugyanekkor egy sokkal fejlettebb (kétvágányos, áramosított) vasút kilométere kijött 4,8 millió euróból.

A jelentést két nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az apja ágán az országból származó amerikai elnök, Barack Obama arról beszélt Kenyában, hogy elsősorban a korrupció tartja vissza Kenyát a fejlődéstől.

(AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.