Napi Gazdaság: a Jobbik helyi elnöke, Szász István a dollárhamisítás miatt letartóztatott gyanúsított

bűnügy
2015 augusztus 02., 14:28
comments 625

Még pénteken fogtak el két férfit, akik húsz dolláros bankókat hamisítottak Miskolcon, amiket Ukrajnában akartak beváltani. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az egyik gyanúsított Szász István, aki a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnöke. Szásznak korábban volt nyomdája.

jobbik

A Jobbik szerint egy éveleji etikai eljárás miatt Szász már kilépett a pártból, és nyékládházi alapszervezetet is feloszlatták. A Jobbik honlapján délelőttig még az állt, hogy Szász az alapszervezet elnöke, azóta a nyékládházi jobbikosok honlapja nem elérhető.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.