Maradnak a légiós baktérium miatti korlátozások a pécsi klinikán

Egészségügy
2015 augusztus 03., 10:59
comments 10

Továbbra is érvényben maradnak a vízhasználatra vonatkozó korlátozások a pécsi 400 ágyas klinikán, aminek a vezetékes ivóvízrendszerében a légiós betegség baktériumát mutatták ki a napokban – közölte a Pécsi Tudományegyetem.

Mint írták, a múlt heti mérések szerint a baktérium csíraszáma a gyors intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent, de néhány mérőpontnál még mindig az egészségügyi határérték feletti volt. Szakemberek a héten megismétlik a vízvezetékrendszer fertőtlenítését, és elvégzik a kézmosók, mosdók, mosogatók, falikutak, zuhanyzók és kifolyószelepek meg a teljes vezetékrendszer hősokk-kezelését is.

Az eljárás végéig a betegeknek a tisztálkodásnál kerülniük kell a vízpermetet, azaz a porlasztott vizet és a zuhanyozást, helyette a felfogott vizet kell használniuk. „A csapvíz ivásra, főzésre a fertőtlenítéstől függetlenül a továbbiakban is alkalmas” – közölte az egyetem.

A légiós baktériumot egy rutinellenőrzésen mutatták ki a klinika vezetékrendszerben keringő vízből.

Decsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója a múlt héten azt mondta: azonnal biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe, így bizonyos időközönként forró vizet keringtetnek a vízvezetékrendszerben, a betegeknek és a dolgozóknak pedig palackos vizet osztanak. A rendszer átmosásakor korlátozzák a fürdést és a csapok használatát is.

A problémáról értesítették a népegészségügyi hatóságot is, ami kedden vett mintát a rendszer több mint 20 különböző pontjáról. Decsi Tamás szerint szándékosan túlzott óvatossággal kezelik a kialakult helyzetet, mert szeretnék a nullára szorítani annak az esélyét, hogy bárki is megbetegedjen.

A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amit a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az amerikai veterán légiósok egyik találkozóján 30 idős ember halálát okozta. Ekkor fedezték fel, és erről az esetről kapta a nevét is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt