Megnyílt a magyar jegybank párizsi irodája is

A hamburgi iroda júliusi megnyitása után ma megkezdte a működését Párizsban is a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi irodája. A nemzetközi irodákat hivatalosan azért működtetik, hogy a jegybank és az ott folyó elemző munka bekapcsolódjon a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, és hogy erősítsék a társ- és partnerintézményekkel való szakmai együttműködést.

A következő hónapokban megnyílik a római, a New York-i, a Buenos Aires-i és a bejrúti iroda is. Ezeket állítólag kis létszámú, a térség gazdasági, pénzügyi viszonyait jól ismerő szakembergárda működteti.

A Magyar Nemzeti Bank más európai országok jegybankjai, így az Európai Központi Bank, a német, a francia, az olasz és az osztrák jegybankok gyakorlatát követi, törekszik a világ élvonalába tartozó, illetve a regionálisan vezető pénzügyi intézményekkel kialakított kapcsolatok erősítésére, nemzetközi együttműködési háló kialakítására – közölte az MNB. (MTI)