5,5 milliárd forintból újítják fel a Budai Vigadót

Budapest
2015 augusztus 04., 10:42
comments 133

Mintegy 5,5 milliárd forint állami támogatásból újítják fel a Budai Vigadót. A két és fél éven át tartó beruházás során szigetelik az épület alapozását, helyreállítják az eredeti belső terek többségét, és egy új tető alatt próbatermeket alakítanak ki.

photo_camera Fotó: MrAstonishing / Wikipedia

Az elmúlt évek nagy kulturális beruházásai után fontos, hogy a népi kultúrát kiszolgáló intézmények is méltó körülmények között működhessenek – mondta el a Hagyományok Házának (HH) otthont adó épület felújításáról kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Kelemen László, a HH főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az 1900-ban épült Budai Vigadó homlokzata 2007-ben megújult, de az épület még számos világháborús sérülés nyomát viseli, az alapjai beáznak, és a tető is cserére szorul. Az átfogó felújítással a tervek szerint 2017 decemberére végeznek – írja az MTI.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.