Ha ezt tényleg behúzza a Facebook, akkor jobban fogják gyűlölni, mint eddig bármikor

A Venturebeat szúrt ki egy nagyon nyugtalanító bejegyzést a Facebook új szabadalmai között. A cég látszólag a bankoknak segítene a hitelt kérő emberek szűrésében.

Ha jól értem egy 2012-es fejlesztés módosításáról van szó. Az alapvetően arra szolgált, hogy a Facebookon fent lévő emberek kapcsolataiból szűrjön le mindenféle következtetéseket.

Mondok egy példát.

Amikor egy ismeretlen embernek akar valaki üzentet küldeni a Facebookon, akkor az üzenet bizonyos beállításoktól és körülményektől függően kerül vagy az illető normál levelei közé, vagy a "Egyéb" nevű mappába, amit soha senki nem néz.

Azért lehet fizetni a Facebooknak, hogy úgy küldhess egy ismeretlennek üzenetet, hogy az ne ebbe az "Egyéb" mappába kerüljön, hanem oda, ahová az ismerőseinek az üzenetei. Szóval hogy megjelenjen a kis piros jel, pittyegjen, ilyesmi. A dolog kb 70-80 forintba kerül.

Viszont az is előfordul néha, hogy bár az ember nem ismerőse annak, akinek írni akar, de elég sok közös ismerősük van, így pénz nélkül is rendes levélként megy el az üzenet.

Azt hogy mi számít "elég sok" közös ismerősnek egy program dönti el.

Ez nem csak azt nézi meg, hogy szám szerint hány közös ismerős van, hanem azt is, hogy ezek milyen szoros kapcsolatok. Ha valakivel csak két közös ismerősöm van, de azok az illető legjobb barátai (naponta chatelnek, közös képeik vannak, együtt utaznak, stb.) akkor valószínűleg küldhetek neki közvetlenül, rendes üzenetet. Ha 15 közös ismerősünk van, de azokat csak egyszer bejelölte, és aztán semmilyen kapcsolat nem volt közöttük, akkor nem.

Mármint amit most leírtam az spekuláció. Hogy pontosan ezek a programok hogyan működnek, miket és milyen súllyal vesznek figyelembe, az a Facebook üzleti titka, de kb. ilyen logikák alapján működhet a rendszer.

A mostani szabadalomban arról van szó, hogy a fent leírt rendszert nem csak ilyen üzenetküldéses ügyekre használnák, hanem arra is, hogy az ember kapcsolatainak elemzésén keresztül döntsék el, hogy kaphat-e hitelt.

"When an individual applies for a loan, the lender examines the credit ratings of members of the individual’s social network who are connected to the individual through authorized nodes. If the average credit rating of these members is at least a minimum credit score, the lender continues to process the loan application. Otherwise, the loan application is rejected."

Szó szerint ez van a szövegben.

Valami olyasmit jelent, hogy a hitelező, tehát a bank lekérdezi a hitelt kérő személy kapcsolati hálóját, és megvizsgálja, hogy az ember ismerősei között ki mennyire hitelképes. Ha sok hitelképtelen embert talál a bank a program segítségével, akkor a kölcsönt automatikusan elutasítják.

Az amerikai rendszer, amire ez készül, kicsit máshogy működik, mint a magyar, de úgy érdemes elképzelni, hogy a bank megkapja az ismerőseim névsorát, súlyozva mondjuk, hogy kik a fontosak, és kik nem, és aztán megnézik, hogy a környezetemben hány ember van BAR listán, tehát aki nem kaphat hitelt. Ha túl sok, túl közeli emberek, akkor nekem sem adnak kölcsön pénzt.

Ezzel a dologgal, ha tényleg bevezetik, több probléma is van.

Egyrészt nem egyértelmű, hogy a banknak van-e joga az én engedélyem nélkül megtudni, hogy kik az ismerőseim, vagy még inkább azt, hogy kik a közeli barátaim, és kik nem. Persze erről aláírathatnak velem egy papírt, ha hitelt akarok, akkor ezt engednem kell.

Aztán az sem triviális, hogy az ismerőseim anyagi helyzete és az enyém között mi az összefüggés. Mármint biztosan van, csak azért bonyolultabb annál, hogy ha valakinek gazdagok a barátai, akkor ő is gazdag, ha meg csórók, akkor ő is biztos szegény.

Ezeknél aggasztóbb, hogy nehéz helyzetben lévő, hitelekre valóban rászoruló emberek egy részének a bankok már most sem nagyon adnak kölcsön. El lehet képzelni, hogy ha lenne egy még hatékonyabb eszköz arra, hogy az igazán "kockázatos" adósok egy részét kizárják a rendszerből, akkor azzal a pénzintézetek boldogan élnének. Ez az ő oldalukról érthető is. Csak közben még több embert lökdösnek ezzel az ilyen uzsora jellegű hitelezők felé, mert aki nem kap a banktól, de nagyon kell neki a pénz, az fel fogja venni kétes szereplőktől borzalmas kamatra is.

Attól, hogy a Facebook bejegyeztette ezt a szabadalmat még egyáltalán nem biztos, hogy csinálnak egy ilyen szolgáltatást. Csak sajnos nem ez az első jel, hogy a cég az utóbbi években kicsit felelőtlenül bánik a hatalmával.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.