Majdnem lincseltek Hajdúhadházán

bűnügy
2015 augusztus 08., 13:52
comments 147

Magánlaksértés és garázdaság miatt indítottak nyomozást a 36 éves L. Zsolt, a 22 éves L. Róbert, a 21 éves V. Gyula és 15 éves fiatalkorú társukkal szemben.

Pénteken 12:30 körül időben L. Zsolt és három társa megjelent egy hajdúhadházi családi ház előtt, és azzal fenyegette az ott lakókat, hogy megölik őket, közben az utcáról tégladarabokkal kezdték dobálni az épületet.

Utána L. Zsolt egy baltával, míg L. Róbert egy lapáttal a kezében bement az udvarra, és a két társukkal együtt be akarták nyomni a bejárati ajtót, amit a házban lévő 15 és 22 éves fiatal fiúk megakadályoztak, mert vissza tudták nyomni az ajtót. Erre L. Zsolt baltával kezdte ütni az ajtót, amit a szomszéd meglátott, és rászólt a támadókra.

photo_camera Fotó: police.hu

A három férfi és fiatalkorú társuk ezután visszament az utcára, és onnan megint tégladarabokkal kezdték dobálni a családi házat, majd amikor meghallották, hogy rendőrök érkeznek a helyszínre, elmenekültek.

A rendőrség a környező utcákban azonnal elkezdte az adatgyűjtést és a tanúkutatást, majd a városban elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a négy garázdát. A nyomozók a helyieket kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztés tettek az előzetes letartóztatásukra. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.