Falak mindenhol Európában: ezúttal Lettország zárja le határát az oroszok felé

külföld
2015 augusztus 11., 06:50

Rihárdsz Kozlovszkisz lett belügyminiszter tegnap este jelentette be, hogy Lettország falat emel az Oroszországgal közös határán, és így próbálja meg megfékezni az illegális bevándorlást.

lett2

A lengyel állami rádió szerint Kozlovszkisz azt mondta, hogy nincs jobb válasza az országnak a növekvő bevándorlási hullámra. A helyi titkosszolgálatok közlése alapján főként Közép-Ázsiából és a Távol-Keletről tömegek próbálnak Lettországon keresztül eljutni többnyire Svédországba. Az biztos, hogy komolyan veszik a munkát:

a lett-orosz határon épülő fal négy éven keresztül

készül majd,

és sokkal olcsóbb lesz, mint a magyar kerítés,

mivel 17 millió euróból, azaz nagyjából 5 milliárd forintnak megfelelő forrás felhasználásával épül fel. Pedig a lett-orosz határ összességében sem sokkal hosszabb,mint a szerb-magyar. Előbbi 214 km, utóbbi 175 km hosszú. Pedig a számok elsőre nem hatnak durván: idén eddig összesen 239 illegális határátkelőt kellett feltartóztatni a hatóságoknak a határon, a legtöbben, 109-en Vietnamból érkeztek.

Határzár - Elkezdődött a kerítés építése Ásotthalom t

A liga.net említi azt is, hogy az Európai Bizottság külön kérte az uniós tagállamoktól, többek között a lettől is, hogy fogadja be az Afrikából és a Közel-Keletről a Földközi-tengeren át a bevándorlási hullámmal Olaszországba és Görögországba érkezőket.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.