Fidesz: kevés pénzt ad az unió a menekültek feltartóztatására

POLITIKA
2015 augusztus 11., 07:41
comments 198

A Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának volt a vendége, és arra panaszkodott, hogy míg a magyar kormány 28 milliárd forintot kuporgatott össze a menekültprobléma kezelésére, addig az Európai Unió alig ad érzékelhető mennyiségű támogatást.

photo_camera Orbán Viktor és Tuzson Bence (Fotó: Tuzson Bence / Facebook)

Tuzson azt mondta, hogy ennek a pénznek csak egy kisebb hányadát költik a kerítés műszaki határzár kiépítésére. Ugyanebből a forrásból építik ki az átmeneti befogadó állomásokat és bővítik a bevándorlási hivatalt. Arra nem tért ki, hogy az unió pontosan mekkora összegben és milyen célokra nyújt támogatást.

Nem beszélt arról sem, hogy miért a semmi közepére létesít táborokat a kormány, ami nyílván nagyban növeli az állomások kiépítésének költségeit.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.