Brutális a táj a tiencsini robbanás után

külföld
2015 augusztus 13., 04:49
comments 167

A kelet-kínai kikötővárosban, Tiencsinben szerdán éjjel robbant fel egy raktár. A Pekingtől nem messze lévő településen hatalmas tűzgolyó töltötte be az eget, a robbanás ereje pedig kilométerekkel arrébb is érezhető volt. A jelenlegi információk szerint a robbanásnak és azt követő tűztvésznek 44 halálos áldozata van, köztük 12 tűzoltó. A sebesültek száma több mint 500.

Hszi Csin-ping elnök csütörtök reggel azt mondta, hogy a helyi biztonsági erők mindent megtesznek a sérültek ellátása és a robbanás óta tomboló tűz megfeékezése érdekében. Kínai hírügynökségi képek szerint a hadsereg sátrakat állított fel a városban, ahol ellátást kaphatnak a sebesültek.

A balesetről eddig annyi derült ki, hogy a tiencsini kikötő egyik raktárában történt két robbanás. A raktárban veszélyes anyagokat és vegyszereket tároltak. Az első robbanás helyi idő szerint 23.30 táján történt, utána nem sokkal jött egy második, még erősebb löket. A környező házak összedőltek a robbanás erejétől, és kiégtek a kikötőben lévő autók is.

Szakértők szerint a robbanás ereje olyan nagy volt, mintha 3 tonna TNT robbant volna.

A detonáció és a tűz a környező épületekben további, kisebb robbanásokat okozott.

Hogy pontosan mi okozta a robbanást, az még nem derült ki, a kinai hatóságok jelenleg is nyomoznak az ügyben. Természetesen kikérdezik a raktár tulajdonosait és üzemeltetőit is. (BBC)

Ezen a videón a robbanás pillanata látható egy biztonsági kamera épen maradt felvételén:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.