Keresztes hadjáratot hirdetett a fizetetlen munka ellen a Genfben csövező ENSZ-gyakornok

külföld
2015 augusztus 13., 21:28
comments 110

A sátorban csövelő ENSZ-gyakornok felszólította a világ ingyen dolgozó gyakornokait, hogy álljanak ki a jogaikért.

A 22 éves új-zélandi David Hyde azzal került be a hírekben, hogy mivel nem tud magának lakást bérelni, amíg az ENSZ-nél gyakornokoskodik Genfben, egy sátorban kell laknia.

A riport megjelenése után két nappal be is adta az azonnali felmondását, és azt üzente a többi gyakornoknak, hogy

„bárhol is dolgoztok a világon, fogjatok össze, és követeljék, hogy ismerjék el a értéketeket és az emberi jogaitokat."

David Hyde keresztes hadjáratot hirdetett a fizetetlen gyakornoki munka ellen. Elmondta, hogy neki is azt kellett hazudnia, hogy van elég pénze a megélhetésére, hogy megkaphassa a melót.

A legszebb húzása mégis az volt, mikor a felhívásában idézte az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is ami szerint

mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít.

(via New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.