Kizárták Jean-Marie Le Pent az általa alapított Nemzeti Frontból

külföld
2015 augusztus 20., 18:26
comments 214

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) ma kizárta a pártból alapítóját, a 87 éves Jean-Marie Le Pent – jelentette be az FN egy közleményben.

Jean-Marie Le Pen 1972-ben alapította a pártot és majdnem 40 éven át volt az elnöke, mielőtt 2011-ben átadta az irányítást a lányának, Marine Le Pennek, aki azóta a Nemzeti Front politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik.

Az apa nem értett egyet az irányváltással, és nyílt háborút indított a lánya ellen. Áprilisban – korábbi megnyilatkozásaihoz hasonlóan – ismét a második világháború részletkérdésének nevezte a náci gázkamrákat, amivel kiváltotta lánya haragját, aki emiatt kezdeményezte a kizárását a pártból. Májusban pedig a lánya beszédét zavarta meg.

photo_camera Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP

Fegyelmit is indított Jean-Marie Le Pen ellen, aminek a közvetlen előzménye az az interjú volt, ami a Rivarol nevű szélsőjobboldali, antiszemita újságban jelent meg. A lapban az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a második világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét.

A mostani döntést az FN végrehajtó bizottsága hozta a pártalapító jelenlétében tartott ülésén. Az idős politikust egyébként májusban már kizárták a pártból, megfosztva őt a tiszteletbeli elnöki címétől, de akkor bíróságon támadta meg a döntést, és a bíróság törvényellenesnek nyilvánította az FN interneten és levélben folyó „kongresszusát”, amelynek célja éppen a tiszteletbeli elnöki poszt megszüntetése volt.

A mai pártvezetőségi határozat után Jean-Marie Le Pen ügyvédje, Fredéric Joachim egy televízióadásban jelezte, hogy az ügyfele megint bírósághoz akar fordulni. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.