Többletes a román költségvetés, szórják a pénzt, mint Szent Pál az oláhokat

gazdaság
2015 augusztus 25., 19:10
comments 258

Mintegy 7,4 milliárd lejes (520 milliárd forintos) többlettel zárta az első hét hónapot a román költségvetés – közölte a bukaresti pénzügyminisztérium. A költségvetési többlet az éves GDP több mint egy százalékát teszi ki. (A magyar költségvetés egyébként 894,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első hét hónapot, ami több, mint az egész évre tervezett hiány, de a minisztérium, szerint a bevételek az év második felében jönnek inkább, így tartható a hiánycél.) Bukarestben az egészségügyi bérelemelésről várható szerdai kormánydöntésre időzítették a közlést. Októbertől 25, jövőre és 2017-ben pedig további 25-25 százalékkal emelik a romániai állami egészségügyi rendszerben dolgozó alkalmazottak bérét. A bejelentés az egész román közszférában bérkövetelési hullámot indított el. A román nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy a jövőre tervezetett 4-5 százalékpontos áfacsökkentés (jelenleg 24 százalék az általános kulcs) és a közalkalmazotti bérek emelése fenntartható-e hosszú távon. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.