Egyben közölte, hogy befagyasztják a tűzifa árát, illetve hogy döntést hoztak a kaszinókoncessziók ügyében és elindul a dohánykoncesszió teljes átalakítása is.
A Pénzügyminisztérium benyújtotta a módosított 2026-os költségvetést.
A rezsitámogatásokat, az üzemanyagárat és a nyugdíjrendszert is át kellene alakítani a szervezet szerint.
Rengeteg pénz maradt június végén az államkasszában, viszont az első féléves hiány még így is brutálisan magas, az éves hiánycél 80,2 százalékán áll.
Többlettel zárt a költségvetés az új kormány első hónapjában, de ebben egyelőre még nincs semmi nagy truváj.
Putyint már az orosz jegybank is a katonai kiadások csökkentésére buzdítja.
A költségvetési hiány 91 százalékát sikerült összehozniuk mindössze négy hónap leforgása alatt, hogy mire ment a pénz, az csak nagyjából olvasható ki a részletes költségvetési jelentésből is.
A gazdasági növekedés 1,8 százalék lehet szerintük, az infláció pedig 3,2 százalékra szelídül.
Április végéig az egész évre tervezett deficit 91 százalékát hozta össze Orbán és Nagy Márton kettőse. A kassza gyakorlatilag kiürült, az eddigi legnagyobbnál is 1000 milliárddal nagyobb lett most a hiány.
Az új kormány számára a gazdasági növekedés újraindítása reális cél lehet, ahogy akár az euró bevezetése és az EU-s pénzek hazahozása is. A legnagyobb kihívás a költségvetési hiány lefaragása lesz, ami a NER végére rekordközeli szintekre jutott. Interjú Darvas Zsolttal, a brüsszeli Bruegel Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatójával.
Nagyjából képet kaphatunk arról, hogyan hozta össze a kormány máris a rekordhiányt, vagyis az éves hiánycél 81 százalékát.
Választások előtt nem meglepő, hogy többet költenek a kormányok. De amit most művelnek, az féktelen pénzszórás.
Március végén már 3420 milliárd forint hiányzott az államkasszából. Az NGM elárult néhány, a kampány szempontból is kulcsfontosságú tételt abból, hogy jött ki ez a hatalmas deficit.
A nyilatkozatokban összevissza röpködő száz- és ezermilliárdok miatt csak az mondható biztosnak, hogy Orbánék már a saját Alaptörvényükben rögzített szabályukat is áthágták.
Még annyira sem átlátható már az állam gazdálkodása, mint az elmúlt években volt.