Ezrek tüntettek Japánban a hadsereget megerősítő törvényjavaslatok ellen

Több ezer ember gyűlt össze a japán parlament előtt, hogy demonstráljon azok ellen a törvényjavaslatok ellen, amik engedélyeznék a japán hadsereg számára, hogy Japán területén kívül is tevékenykedjen. Ezt a 2. világháborút lezáró békeszerződések tiltották meg az országnak, csak honvédelmi célra tarthattak haderőt. Az utóbbi évtizedekben viszont, ahogy a gazdasági nagyhatalommá váló Japán viszonya több környező országgal, de főleg Kínával, elmérgesedett, a korlátozás egyre tarthatatlanabbá vált.

Az ország eddig csak honvédő hadseregét duzzasztotta, hogy erőt demonstráljon, a mostani törvényjavaslatok viszont már komoly előrelépést jelentenének afelé, hogy a japán hadsereg újra jogilag is teljes értékű haderővé váljon.

A Japán Önvédelmi Haderő Kongō- osztályú rombolója (Wikipedia)

A törvénycsomagot az alsóház már elfogadta, és a napokban juthat át a felsőházon is.

A módosítások alapján továbbra is benne maradna a japán alkotmányban, hogy nem vethet be erőszakot nemzetközi konfliktusok megoldásában, csak akkor, ha önvédelemre kényszerül. Ez csak annyival bővülne, hogy a jövőben a kollektív önvédelemre hivatkozva is bevethetik a japán hadsereget, azaz akkor, ha az ország egyik katonai szövetségesét éri támadás.

A parlament előtt főleg diákok tüntettek a régi, békebarát japán alkotmány védelmében. Mivel a demonstrálók Tokió belvárosának forgalmát is akadályozták, rendőröket rendeltek ki melléjük, így megpróbálva távozásra bírni őket.

Sinzo Abe japán miniszterelnök szerint a törvénymódosításokra igenis szükség van az ország védelme érdekében, de a kormány arról is igyekszik biztosítani a polgárokat, hogy a kollektív önvédelem említése nem jelenti azt, hogy a jövőben Japán idegen háborúkban akar harcolni.

A közvélemény-kutatások szerint a tervet rengetegen ellenzik az országban, legutóbb akkor kapott komoly kritikákat a kormány emiatt, mikor augusztus elején a Hirosimát és Nagaszakit ért atombomba-támadás évfordulójára emlékeztek az országban. A bombatámadás egyik 86 éves túlélője, Szumiteru Tanigucsi azt mondta, hogy a miniszterelnök javaslatai számára elfogadhatatlanok. (BBC)