Na, melyik a három leggyakoribb vezetéknév a most induló olasz vállalkozások vezetői közt?

gazdaság
2015 augusztus 30., 07:33
comments 158

Olaszországot is keményen sújtja a bevándorlás: rengetegen kelnek át a Földközi-tengeren, hogy az országba jussanak. Az ezzel kapcsolatos társadalmi vitában természetesen előjött az az érv is, hogy a bevándorlók felelősek a magas munkanélküliségért, hiszen elveszik az olaszok elől a munkát.

De az olasz kereskedelmi kamara felmérése szerint az ország hét legnagyobb régiójában pont a bevándorlók alapítják a legtöbb vállalkozást, amin keresztül lényegében munkahelyeket is teremtenek az országban.

Sőt, 2015 januárja és augusztusa között Hu vezetéknevű emberek alapították a legtöbb céget. Mögöttük Csen nevűek, a harmadik helyen pedig a Szingh nevűek végeztek. Olaszország legyakoribb vezetékneve, a Rossi, csak ezeket követi a negyedik helyen, az ötödikek pedig a Wangok.

Mindez így néz számokkal a Quartz táblázatán:

atlas_nk7dyxs22x

 

Sőt, ha ezt csak Olaszország egyik legnagyobb kereskedelmi központjára, Milánóra lebontva nézzük meg, még durvábbak az eredmények. Az első olasz vezetéknév ezen a listán a Colombo, és ez is csak a 20 helyen tűnik fel. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.