A menekültek miatt támadta a KDNP és a Jobbik Botka Lászlót Szegeden

politika
2015 augusztus 31., 07:25
comments 48

Az illegális bevándorlás miatt alakult ki vita a szegedi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén: a KDNP és a Jobbik képviselői szerint Botka László polgármester nem foglalkozik a várost érintő problémával, a szocialista politikus pedig hangsúlyozta, a közrend, közbiztonság nem önkormányzati feladat, de többlettámogatást nyújtottak a polgárőr szervezeteknek.

Haág Zalán, a szegedi közgyűlés KDNP frakciójának vezetője szerint nem menekültügyi problémával, újkori népvándorlás állunk szemben, amely eltérő civilizációk összetűzésének rémképét vetíti elő.

Európa, Magyarország és a keresztény civilizáció jövője a tét

- jelentette ki. A kormány határzár építésével, tranzitzónák létrehozásával és törvények módosításával igyekszik megoldani a helyzetet, tette még hozzá az államférfi.

Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke, önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, Botka László nem foglalkozik a várost érintő problémával, homokba dugja a fejét és szinte menekülttábort hozott létre a vasútállomásnál.

Szeged déli városrészei a határsértők útvonalba esnek, az itt lakók szenvednek az illegális migráció okozta terhektől, félelemben élnek a szervezett embercsempész bandák miatt. Az egyetem fertőzőosztályai megteltek, a klinikák túlterheltek.

Botka László úgy reagált, hogy a közrend, közbiztonság nem önkormányzati feladat, a város azonban a rendszeres támogatás mellett többlet forrást biztosított az érintett városrészekben működő polgárőrszervezeteknek.

A politikus köszönetét fejezte ki annak a több száz szegedi civilnek, akik megfogalmazása szerint állami feladatot ellátva vizet, élelmet és információt nyújtanak a menekülteknek abban a néhány órában, melyet a városban töltenek. A szegedi nagyállomásnál dolgozó önkéntesek munkájának köszönhető, hogy nem alakult ki nagyobb feszültség Szegeden. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.