Ezer menekültet szállásol el a bécsi bíboros

migráció
2015 szeptember 02., 12:20
comments 222

Christoph Schönborn egy kedd esti interjúban beszélt arról, hogy a következő hetekben ezer menekültnek találnak majd szállást a bécsi érsekség ingatlanjaiban. Hasonló intézkedésekre számít a többi egyházkerület részéről is.

A katolikus egyház a Caritasszal együttműködve már jelenleg is a legnagyobb szállásadónak számít Ausztriában a bíboros elmondása szerint, de még mindig van helyük, ahova tudnak menekülteket elhelyezni.

photo_camera (FILIPPO MONTEFORTE / AFP)

A bíboros hétfő este szentmisét mutatott be Bécsben az osztrák A4-es autópályán egy teherautóban megfulladt 71 menekültért.

 „Gyászolunk minden áldozatot, mindannyian a testvéreink.”

- mondta Schönborn. A Magyar Kurír beszámolója szerint a bíboros azt mondta:

„Éppen itt az ideje, hogy felébredjünk a tehetetlenségből, és határozottan szembenézzünk az utóbbi évtizedek Európa számára legnagyobb humanitárius kihívásával. Ezt csak egymással összefogva tudjuk megtenni, az államok, a települések és a vallási felekezetek közös összefogásával. Őszintén bevallhatjuk, hogy ez nehéz dolog. Hangot adhatunk félelmeinknek és aggodalmainknak. De azt nem tehetjük meg, hogy hátat fordítsunk. Van elég jóakarat, és van elég lehetőség, hogy válaszoljunk erre a kihívásra”

Majd ismételten a menekültek megsegítésére szólított fel: „Egyre több és több segítséget kell adnunk!”

Schönborn bíboros fokozott európai szolidaritást kért a menekültek ellátásában és integrációjuk elősegítésében. „Ők is emberek, akik túlélni és élni akarnak, ahogy mi is. Semmijük nincs, csak a puszta életük. Európát megdöbbenti, hogy naponta százak, sőt ezrek keresnek nálunk menedéket. A mára kialakult helyzet ugyanakkor nem meglepő. Számíthattunk rá, hogy nagy tömegek indulnak útnak, ez mára bekövetkezett, és a helyzet a jövőben is realitás marad. Ez meg fogja változtatni életünket. Az autópályán történt szörnyű tragédia tudatosítja bennünk, hogy nincs más út, mint közösen vállalni a feladatot. És nem majd holnap, hanem ma.” (via Kurier)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.