Panaszkodnak az oroszok, hogy hisztizik a világ a Szíriában lévő katonáik miatt

Az utóbbi napokban több olyan videófelvétel, kép és írásos beszámoló is megjelent, amik szerint orosz katonák vesznek részt a szíriai polgárháborúban, és a több állam és nemzetközi szervezetek által is népirtással vádolt Aszad elnök oldalán harcolnak. Jöttek már szíriai felvételek orosz katonai drónról, orosz járművekről és oroszul beszélő katonákról is.

Moszkva most reagált ezekre a hírekre.

Azt mondták, hogy nem értik a nagy hisztit.

Szerintük nincs itt semmi látnivaló, hiszen pont annyira vannak ott Szíriában, ahogyan eddig is ott voltak, ahogy ez megszokott.

Korábban egyébként csak annyit lehetett tudni, hogy az oroszok katonai tanácsadókkal segítik legnagyobb közel-keleti szövetségesüket, Bassár al-Aszadot.

Az orosz külügyminisztérium a mostani nagy sajtóérdeklődést egyszerűen „furcsa hisztériának“ nevezte. Szóvivőjük szerint:

„Oroszország sosem csinált titkot a Szíriával fenntartott haditechnikai együttműködéséből. Orosz katonai specialisták vannak az országban, akik megtanítják az odaszállított fegyverek használatát.”

A szóvivő szerint semmi különös nincs az orosz katonai jelenlétben.

Az utóbbi napok hírei azonban ezzel némileg ellenkeznek, inkább orosz erősítésről, fokozott orosz támogatásról tanúskodnak. A Guardian szerint megélénkült az élet a szíriai Tartúszban lévő orosz tengerészeti támaszponton is, ami korábban csak egy majdnem elhagyatott, kis jelentőségű orosz bázis volt, most viszont egyre több katonát látni arrafelé.

A szíriai kormányzati tisztviselők is többnyire kétértelműen nyilatkoztak, egy ember ugyan a Reutersnek elismerte, hogy az utóbbi évben nőtt az orosz katonai jelenlét az országban, de szerinte a támogatásról még egyeztetések zajlanak.

Közben Moszkva kifejezetten harapós hangulatba került, amikor a NATO-tag Bulgária megtiltotta, hogy orosz katonai gépek bolgár légtéren át repüljenek Szíria felé. Az oroszok szerint ezek a gépek csak humanitárius segélyt szállítanak, és az orosz diplomaták gyorsan kijárták Teheránban, hogy Irán engedélyt adjon az ilyen gépeknek az iráni légtér használatára a Szíria felé tartó úton. (Guardian)