Lassabban érnek ki a mentők, mint egy évvel korábban

Egészségügy
2015 szeptember 11., 02:13
comments 27

Erről a Népszabadság pénteki nyomatott számában jelent meg egy cikk, az Országos Mentőszolgálat belső statisztikájára hivatkozva.

Az év első felében a mintegy félmillió sürgősségi hívásra országos átlagban az esetek 68-69 százalékában sikerült tartani a negyedórás normaidőt, a súlyos betegek hét százalékának ugyanakkor több mint fél órát kellett várnia. Tavaly még 72,5 százalék volt a negyedórán belüli célba érkezés aránya. 

A legrosszabb helyzetben a közép-magyarországi régióban, a Bács-Kiskun és a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők vannak, itt minden tizedik betegnek kell fél óránál többet várnia. (MTI)

UPDATE 16.19

Az OMSZ a poszt megjelenése után az alábbi reakciót juttatta el a szerkesztőségünkbe:

A Népszabadság a mai számában a mentők kiérkezési időadatait tartalmazó, belső használatú munkaanyagot illetéktelenül megszerezve és félreértelmezve közölt „Hiába az uniós pénz, a mentők lassulnak” címmel a lakosságot félrevezető cikket. A munkaanyagban szereplő adatok korábbi statisztikákkal való összehasonlításából levont következtetésük hibás, hiszen míg például korábban a kiérkezési időt a mentők attól a pillanattól kezdték számolni, amikor a segélyhívást a diszpécser feldolgozta és az adatokat is rögzítette, vagyis a beszélgetés befejeződött, az új számítógépes rendszerben az idő a hívás beérkezésének pillanatától számítódik, ami akár 2-5 perc eltérést is jelenthet. Ez is azt bizonyítja, hogy belső használatra szánt munkaanyagok illetéktelen (újságírói) felhasználása téves következtetések levonására és a lakosság félrevezetésére, alaptalan riogatására teremthet lehetőséget. Az újság által idézett adatok azért sem értelmezhetők leegyszerűsítve, mert az OMSZ feladatszáma az elmúlt időszakban jelentősen nőtt, 2014-ben már 1,1 millió esetben kellett segítséget nyújtanunk.

A 15 percen belüli kiérkezések arányának az újság által számon kért, az uniós fejlesztések következtében történő javulása az OMSZ informatikai és infrastrukturális fejlesztéseinek megvalósulását követően, azok együttes eredményeként prognosztizálható, mintegy egy év távlatában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.