Orbán Viktor október 5-én Iránba megy

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A napi.hu értesülései szerint a magyar miniszterelnök október 5-én délután Iránba utazik. A délutáni indulást Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője is megerősítette, és hozzátette, hogy október 5-én még más hivatalos programok is beférhetnek délelőtt Orbán napirendjébe. Ez azért fontos, mert ezen a napon több olyan program is lehet Budapesten, ahol a miniszterelnöknek érdemes lenne megjelennie.

Az egyik az a nyugat-balkáni migránskonferencia, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy október elején és Budapesten lesz, a másik pedig a III. magyar-arab üzleti fórum.

A vs.hu korábbi értesülései szerint Orbán teheráni útját eredetileg nyárra tervezték, de végül elhalasztották, megvárták, hogy az iráni vezetés megállapodjon az ENSZ Biztonsági tanácsának tagjaival és Németországgal (ezeket az országokat együtt hatoknak nevezik) az iráni atomprogram korlátozásáról.

Ez a megállapodás a nyáron megszületett, és a hatok vállalták benne, hogy fokozatosan feloldják az Irán elleni nemzetközi szankciókat. Emiatt jó esély van arra, hogy az elképesztő gazdasági potenciállal rendelkező, népes és nagy Irán gazdasága ugrásszerű fejlődésnek indul. Ezért járnak mostanában a politikai vezetők ennyire gyakran Teheránba. Orbán látogatásának is az lehet a célja, hogy elmélyítse az iráni-magyar gazdasági kapcsolatokat.