Egymillió embert evakuáltak egy hatalmas chilei földrengésben

külföld
2015 szeptember 17., 02:16
comments 30

Rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát. A Guardian beszámolója szerint egyelőre öt halottról tudni biztosan, és az ország belügyminisztériumának adatai szerint

1 millió embert kellett evakuálni.

A fővárosban az épületek beleremegtek a földmozgásba, az emberek pedig az utcákra menekültek. Az első rengést perceken belül számos erős utórengés követte, és a teljes chilei partszakaszra, illetve Perura és az egyesült államokbeli Hawaii szigetére vonatkozóan is cunamiriadót rendeltek el az illetékes hatóságok.

Éjjel egy 4,5 méteres hullám mosta el a földrengés epicentrumához közeli Conquimbo város tengerparti részét, Tongoy településre pedig 2 méteres hullámok zúdultak. Ez a partszakasz most így néz ki:

A chilei elnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ebben a két parti városban súlyos az árvízhelyzet.

A földmozgás epicentruma az Egyesült Államok földtani intézetének (USGS) mérései szerint 5 kilométerrel a felszín alatt, nem sokkal a chilei partoktól, Santiagótól 228 kilométerre északnyugatra volt. A rengést jelentések szerint még az epicentrumtól mintegy 1400 kilométerre lévő argentin fővárosban, Buenos Airesben is érezni lehetett.

Az Amerikai Egyesült Államok Cunami Előrejelző Központja ezt a térképet adta ki a földrengés által generált energiáról. Eszerint a Csendes-óceáni térség néhány kisebb szigete még most is komoly veszélyben lehet.

photo_camera USNTWC/USNTWC

Chile a világ egyik leginkább földrengésveszélyes országa, 1960-ban ott történt minden idők legerősebb, a Richter-skála szerinti 9,5-ös földmozgása is. 2010-ben egy 8,8-as erősségű rengés és az azt követő szökőár több mint 500 ember halálát okozta, és 220 ezer lakóházat pusztított el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.