Csányi Sándor szerint túlértékelt a focis rasszizmus ellen küzdő európai szervezet

sport
2015 szeptember 18., 08:58
comments 200

Csányi Sándor MLSZ- és OTP-elnöknek komoly problémái vannak a futballban tapasztalható rasszizmus ellen küzdő európai szervezettel, a FARE-ral (Football Against Racism in Europe).

A magyar futball- és bankvezető szerint "nem biztosított" a szervezet objektivitása, és ezért "túlértékelt" a szervezet szerepe az európai döntéshozatalban.

Csányi szerint egyébként is felül kellene vizsgálni az UEFA szabályait, mert azok – "a hazai gyakorlattal szemben", írja Csányi – túl merevek, nem veszik figyelembe, hogy hányan és mennyi ideig rasszisták a szurkolók között. A magyar szurkolók többsége nem adott hangot rasszista nézeteinek, Csányi szerint ezt számításba kellett volna venni.

Sőt, az is baj, hogy az UEFA méltányolja azokat azokat az "eredményeket", amiket a klubok és a szövetség elért (???).

photo_camera Fotó: Illyés Tibor / MTI

Azért nyilatkozta ezt Csányi, mert Magyarországnak a következő válogatott meccset zárt kapuk mögött kell játszania. Nem azért, mert a szurkolók le akarták bontani a fél várost, hanem mert cigányozás volt a meccsen, amit a FARE jelentett is.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.